5 kriptovaluta befektetés, amire érdemes lehet figyelni 2022-ben

Bár a millió meg egy új kriptoprojekt közül nehéz meghatározni, hogy melyik előtt áll igazán fényes jövő, azért néhány kriptovaluta már az előző években felvillantotta a benne rejlő potenciált. 2022 elején most öt olyan kriptovaluta befektetés sorát hoztuk el, melyek már tavaly is jól teljesítettek – az idei év azonban még ennél is erősebb lehet számukra.

Lucky Block

Bár sok minden tehet igazán érdekessé (és értékessé) egy kriptovaluta befektetést, a potenciális jövőbeni piac mérete az egyik legfontosabb feltétele lehet a sikernek. Az online fogadások piaca pedig az elmúlt években rekordmennyiségű felhasználót és bevételt tudott elkönyvelni; a növekedést még a pandémia sem tudta feltartóztatni.

A Lucky Block nevű kriptovaluta befektetés így 2022-ben kifejezetten érdekes lehet. A projekt alapötlete, hogy a blokklánc és az okosszerződések segítségével garantálják a lehető legbiztonságosabb online fogadási élményt. A Binance Smart Chain hálózatára épített token ráadásul egy globális szintű lottóverseny megalkotását is lehetővé teszi, kihasználva azt, hogy a kriptovaluták segítségével az országhatárok sem számítanak akadályozó tényezőnek.

A blokklánc technológia transzparenciájára építve az online szerencsejátékok sokszor átláthatatlan szorzói és esélyei egy sokkal igazságosabb játékélményt teremthetnek az online fogadás világában. Az online szerencsejáték egyik legnagyobb nehézségét a bizalom hiánya okozza (hiszen ki akarna egy ismeretlen oldalon téteket elhelyezni és ezzel pénzét kockáztatni?).

Az okosszerződések segítségével azonban már egyáltalán nincs szükség a bizalomra – ez pedig óriási változásokat hozhat az online fogadások területén. A Lucky Block ez most a lottójátékok területére terjeszti ki, ahol földrajzi kötöttségek nélkül tudnak bárki számára biztonságos játékélményt nyújtani.

A Lucky Block jelenleg még a pre sale-re készül, azaz a projekt még nagyon az elején jár. Ennek ellenére 2022-ben mindenképpen érdemes lehet észben tartani a nevüket, hiszen a közösségi médiás oldalaikon is jelentős követőbázist tudtak már szerezni maguknak.Twitteren például már több mint 17 ezren követik őket.

Fektess be a Lucky Block projektjébe itt!

A kriptoeszközök rendkívül volatilis, szabályozatlan befektetési termékek. Nincs uniós befektetővédelem a kriptobefektetések esetében.

Avalanche

Az Avalanche nevével már a tavalyi évben is biztosan sokan találkoztak, hiszen 2021 második felében egyike volt a legnépszerűbb kriptovaluta befektetéseknek. Az Ava Labs 2020 szeptemberében indította útjára az Avalanche (AVAX) projektjét, amely két fő problémát szeretne javítani a kriptopiacon: egyrészről a skálázhatóság és az elszállt tranzakciós díjak esetét.

A ma jól ismert és széles körben használt blokkláncok, pl. a Bitcoin vagy az Ethereum hálózata jelenleg is küzdenek a skálázhatóság, illetve a lassú és drága tranzakciók problémájával. A Bitcoin esetében ez különösen jelentős, hiszen itt egy-egy tranzakció akár több órára is be tud ragadni a tranzakciók sorába. De az Ethereum sem szuperál ilyen tekintetben. Mivel rengeteg decentralizált applikáció az ETH okosszerződéseire épült, a skálázhatóság nagyon komoly probléma itt is.

Nem is csoda, hogy az Avalanche-ra sokan mint az Ethereum hálózat egyik alternatívájaként tekintenek, mely sokkal gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat produkál. A „sima” tranzakciókon túl a jövőben a dAppok esetében is kifejezetten fontos megoldás lehet.

Az Avalanche különlegességét egyébként az adja, hogy ebben az esetben nem is egy blokkláncról, hanem valójában három láncról beszélhetünk. Az egyik a tokenek cseréjére „szakosodott” lánc, amely a tokenek gyors váltását teszi lehetővé. A második az okosszerződések lánca, ami az Ethereum hálózatához hasonló decentralizált applikációk építését teszi lehetővé. A harmadik lánc a validátorok koordinálását szolgálja, mely a teljes rendszer zökkenőmentes működését garantálja.

A kriptovaluta befektetés ezen felül azért is lehet érdekes az Avalanche esetében, mert már egészen mainstream nevek is letették a voksukat az AVAX mellett. Többek között pl. a Deloitte-t tanácsadó céggel is stratégiai partnerséget kötöttek, mely tavaly novemberben az AVAX árfolyamát is az egekbe küldte.

Már 2021 is komoly növekedést hozott az Avalanche számára; 2022-ben mindenképpen érdemes lehet fél szemünket a projekten tartani.

Vásárolj kriptovalutát itt!

A kriptoeszközök rendkívül volatilis, szabályozatlan befektetési termékek. Nincs uniós befektetővédelem a kriptobefektetések esetében.

5 kriptovaluta befektetés, amire érdemes lehet figyelni 2022-ben

Solana

Ha 2021 egyik nagy sztárjaként az Avalanche kriptovaluta befektetést említettük meg, akkor a Solanát sem hagyhatjuk le a listánkról. A Solana szintén 2020-ban indult útjára, tavaly pedig csaknem 12 ezerszeres növekedést produkált az árfolyamában. (Még úgyis, hogy az elmúlt két hónapban konstans csökkenést láthattunk a kriptovaluták piacán.)

A Solana hálózata az ún. proof-of-history konszenzuson alapul, ami skálázhatóság tekintetében elképesztően effektívvé teszi a rendszert. Nagyon gyors, másodpercenként akár 50,000 tranzakciót is képes feldolgozni a hálózat. A gyorsaság mellett pedig a tranzakciós díjakat is képes nagyon alacsonyan tartani a PoH konszenzus, így átlagosan egy Solana tranzakció mindössze $0.00025-be kerül csak. Ez a Bitcoin vagy éppen ETH tranzakciókhoz képest elenyésző összegnek számít.

A Solana az Avalanche-hez egyébként nagyon sok dologban hasonlít, hiszen ugyanazok a legfőbb problémák, amelyeket meg szeretnének oldani a kriptoszférában (skálázhatóság és a tranzakciós díjak). Így az sem meglepő, hogy a Solana szintén nagy szerepet játszhat még a különböző decentralizált pénzügy (DeFi) projektek, a dAppok és az NFT-k piacán is.

A Solana natív tokenje a SOL már 2021-ben is remek évet tudhatott maga mögött, jelenlegi árfolyama a $140-t is átlépte a cikk írásakor. A CoinMarketCap adatai szerint piaci kapitalizáció szempontjából már az ötödik legnagyobb kriptovalutának számít a világon.

Vásárolj kriptovalutát itt!

A kriptoeszközök rendkívül volatilis, szabályozatlan befektetési termékek. Nincs uniós befektetővédelem a kriptobefektetések esetében.

TWT – Trust Wallet Token

A Trust Wallet Token a Trust Wallet mobilalapú kriptotárca natív tokenje. Maga a Trust Wallet már tavaly is komoly népszerűségnek örvendett, széleskörű szolgáltatásai között ugyanis a kriptovaluta kereskedés és vásárlás mellett az NFT-k is nagy szerepet kaptak. Az alapító Viktor Radchenko szerint a tárca 33 blokkláncot és több mint 250 ezer különböző digitális eszközt támogat jelenleg.

A kriptotárcák közül a Trust Wallet a könnyű használhatósággal és elérhetőségével tűnik ki leginkább, hiszen a KYC azonosítás hiányában tényleg bárki szabadon hozzáférhet a szolgáltatásaikhoz. A kriptoszférában, ahol különösen nagy hangsúly van az anonimitáson és a személyes adatok védelmén, ez nagy erőssége a projektnek.

A TWT token birtoklása funkcionális előnyökkel is jár a befektetési lehetőségeken túl. Azok a felhasználók, akik rendelkeznek a tokennel szavazásokon vehetnek részt. Ezek a szavazások aztán befolyásolhatják a Trust Wallet projektjének alakulását és jövőbeni fejlesztéseit.

Jelenleg a Trust Wallet Token a tárca ökoszisztémáján túl nem rendelkezik komoly értékkel. Azonban a tárca fejlődésével és a felhasználói bázis növekedésével várhatóan az árfolyam is reflektálni fogja ezt a változást, így 2022-ben mindenképpen érdemes lehet figyelni a tokent. (Gondoljunk csak egyéb olyan platformok natív tokenjére, mint mondjuk a BNB vagy a következő bekezdésben is megjelenő BAT.)

Vásárolj kriptovalutát most!

A kriptoeszközök rendkívül volatilis, szabályozatlan befektetési termékek. Nincs uniós befektetővédelem a kriptobefektetések esetében.

BAT – Basic Attention Token

A legtöbb olvasónak valószínűleg nem kell nagyon részletesen bemutatnunk a BAT (Basic Attention Token) projektjét. Ha viszont érdekes kriptovaluta befektetés listát állítunk össze, semmiképpen sem hagyhattuk ki ezt a felsorolásunkból – még 2022-ben sem.

A BAT token a Brave böngésző natív tokenje. A Brave-ről már mi is bőven cikkeztünk itt az oldalon, hiszen a projekt egyáltalán nem számít újdonságnak: „történelme” már egészem 2015-ig nyúlik vissza. Ennek ellenére 2022-ben is érdemes lehet a BAT-tal foglalkozni; izgalmas kriptovaluta befektetés ugyanis nem csak az lehet, amely gyerekcipőben jár még.

A Brave egy olyan decentralizált és nyílt forráskódú böngésző, amely az adatvédelemre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Maga a böngésző beépített reklámblokkolóval rendelkezik, így a látogatott oldalakon automatikusan letiltja mind a reklámokat, mind a honlapok trackerjeit.

A felhasználók azonban dönthetnek úgy, hogy szeretnének reklámokat látni a böngészés közben – és itt jön be a képbe először a Brave natív kriptovalutája, a BAT. Ha ugyanis a felhasználó bekapcsolja a reklámokat, akkor figyelméért cserébe automatikusan BAT jutalomban részesül. Ezt aztán később megtarthatja, vagy kedvenc tartalomkészítőinek adhatja jutalmul.

A Brave esetében a legnagyobb hangsúly a felhasználók adatainak biztonságán van. Ez egyrészről már az alapértékek között is nagy szerepet játszik, hiszen a Brave semmi esetben sem adja el a felhasználók adatai; sőt ezek közül az adatok közül rögzítésre is csak azok kerülnek, amelyek a funkcionalitás szempontjából mindenképpen szükségesen. A privát böngészést továbbá a beépített Tor böngésző is segíti, de az alapértelmezett DuckDuckGo keresőmotor is ezt szolgálja. (Utóbbit természetesen át lehet állítani Google-re, amennyiben a felhasználó inkább azt kedvelné.)

Vásárolj kriptovalutát most!

A kriptoeszközök rendkívül volatilis, szabályozatlan befektetési termékek. Nincs uniós befektetővédelem a kriptobefektetések esetében.

Mitől lesz jó egy kriptovaluta befektetés 2022-ben?

Aki elolvasta a fenti listánkat teljes egészében, annak biztosan feltűnt néhány közös nevező az említett projektek között. Ezek pedig egy egyszerűnek hangzó, azonban nagyon is komplex kérdésre is választ adhatnak. Név szerint, hogy mitől is lesz igazán jó egy kriptovaluta befektetés 2022-ben?

A bitcoin 2009-es indulása óta már 13 év is eltelt, az elmúlt bő egy évtized pedig bőven lehetőséget adott arra, hogy az innováció mellett a piac problémáira is fényt vessen. Legyen szó a kriptovilág ökológiai lábnyomáról, a tranzakciók áráról, a skálázhatóság problémájáról, a legjobb projektek mindegyike valamilyen valós és lényeges probléma megoldásán ügyködik. Vagy vegyük példának a Brave böngésző esetét, mely a kriptoszférán túl az összes internethasználó számára nyújt olyan böngészési megoldást, ahol végre tényleg az adatvédelmen és a biztonságon van a hangsúly. De a Lucky Block is remek példa lehet, hiszen ez az online fogadások esetében szeretné a lehető legbiztonságosabb fogadási élményt megalkotni a blokklánc segítségével.

Mindig lesznek jól hangzó, gyors meggazdagodást ígérő projektek, amelyek az adott hájpot meglovagolva akarják lefölözni a kriptopiacot. A legjobb kriptovaluta befektetés esetében azonban mindig nézzük meg, hogy milyen értéket teremtenek a projektek, hiszen a legtöbb esetben ezen áll vagy bukik a hosszú távú siker.

A kriptoeszközök rendkívül volatilis, szabályozatlan befektetési termékek. Nincs uniós befektetővédelem a kriptobefektetések esetében. A tőkéje veszélyben kerülhet, a lakossági befektetők 68%-a veszít pénzt, amikor CFD-vel kereskedik ezzel a szolgáltatóval. A nyereség adóköteles lehet.

Ez a közlemény kizárólag tájékoztatási és oktatási célokat szolgál, és nem tekinthető befektetési tanácsnak, személyes ajánlásnak, semmilyen pénzügyi eszköz vételére vagy eladására irányuló ajánlattételnek vagy felkérésnek. Jelen anyag a kedvezményezett befektetési céljainak vagy pénzügyi helyzetének figyelembevétele nélkül készült, és nem a független kutatást elősegítő jogszabályi és szabályozási követelményeknek megfelelően készült. Egy pénzügyi eszköz, index vagy csomagolt befektetési termék múltbeli vagy jövőbeli teljesítményére való hivatkozás nem tekinthető a jövőbeli eredmények megbízható mutatójának.