Írország nemzetközi blokklánc technológiai központ szeretne lenni

Írország nemzetközi blokklánc központtá szeretne válni – ehhez már állami ügynökség készíti elő a szükséges fejlesztéseket.

Írország nemzetközi blokklánc központtá válna

Az állam külföldi befektetéséért és fejlesztésekért felelős IDA ügynökség egy új programot indított melyben az ír blokklánc ökoszisztémáról kínál információt. A Blockchain Ireland oldal egy olyan központi weboldalként szeretne majd működni a jövőben, mely révén Írország nemzetközi blokklánc technológiai központtá tudja majd kinőni magát. A platform információt nyújt arról, hogyan lehet Írországban céget alapítani és tájékoztat az elérhető szolgáltatásokról. Emellett támogatni fogja a blokklánc projekteket és eseményeket az országban.

Az ír blokklánc szakértői csoport (IBEG) vezetőjeként az állami ügynökség segíti majd blokklánc projekteket és a témával foglalkozó vállalkozásokat. Kiemelik, hogy Írország mindig is kiemelten támogatta a technológiai innovációt, így mára már Európa technológiai központjává nőtték ki magukat. Éppen ezért a blokklánc technológia támogatásában látják a jövőt.

Az állami ügynökség mellett a blokklánc fejlesztési programot több jelentős szervezet is támogatja, mint az Enterprise Ireland, a ConsenSys és a Pénzügyminisztérium is.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo