A SEC dobja a Ripple elleni pert, kilőtt az árfolyam

A legfrissebb hírek szerint az amerikai SEC leállítja a Ripple ellen indított végrehajtási eljárását. A hír hatására a kriptopénz árfolyama kilőtt.

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) hivatalosan is ejtette a Ripple (XRP) elleni pert. A vállalat vezérigazgatója, Brad Garlinghouse, az X-en közölte a felemelő hírt, hogy a hatóság hivatalosan is leállítja az eljárást.

Garlinghouse a lépést „átütő győzelemnek nevezte a Ripple és a kriptovaluta számára, bárhogy is nézzük”.

A pert eredetileg négy évvel ezelőtt, a korábbi SEC-elnök, Gary Gensler hivatali ideje alatt indították. A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse az ejtett fellebbezést követő nyilatkozatában a pert „kezdettől fogva kudarcra ítéltnek” nevezte.

„Sok szempontból ez volt az első nagy lövés a kriptók elleni háborúban” – tette hozzá Garlinghouse.

Akkor úgy éreztem, hogy a Ripple nemcsak a törvény jó oldalán áll, hanem, hogy bebizonyosodik, a történelem jó oldalán állunk.

A mérföldkőnek számító döntés végül Garlinghouse-nak és a vállalatnak adott igazat. A hír máris lendületet adott az XRP XRP Price XRP Price kriptopénznek. Az elmúlt 24 órában a token árfolyama több mint 12%-ot ugrott, a cikk írásának idején 2,52 dolláron kereskednek a kriptovalutával.

Forrás: TradingView

Érdekelhet még: Az SEC megváltoztatná az XRP jogi besorolását: mégis árucikk lenne?

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo