A steak trash volt, a beszéd bullshit – Trump mémcoin vacsorája visszafelé sült el

Az utóbbi idők egyik legfurcsább találkozóját kétség kívül Donald Trump rendezte a memecoin-vagyonosok szűk körének.

A háromfogásos vacsorára több százezer dolláros kriptobefektetéssel lehetett bejutni. Csakhogy a menü és a beszéd minősége nem igazán illet egy elit eseményhez. A résztvevők közül többen „bullshitnek” nevezték az elnök beszédét, a vacsorát pedig a valaha volt legrosszabb Trump-étkezésnek. Eközben 35 demokrata képviselő már hivatalos vizsgálatot kér az esemény miatt.

Mém-tokenes elitklub a golfklubban

Május 22-én Trump virginiai golfklubjában (Trump National Golf Club) tartották azt az eseményt, amelyre kizárólag a TRUMP memecoin 220 legnagyobb birtokosa kapott meghívót. A meghívottak között volt Nicholas Pinto is, TikTok-prankster, aki körülbelül 300 ezer dollárért vásárolt a tokenből, hogy részt vehessen a zártkörű vacsorán.

A vendégek között volt Justin Sun, a Tron-alapító is, aki a TRUMP token egyik legnagyobb birtokosa. Részvétele Elizabeth Warren szenátor szerint politikai és szabályozási aggályokat is felvet – különösen, mivel Sun Trump egyik DeFi-projektjének befektetője.

A vacsorát Trump kampánya nem hivatalosan, de egyértelműen kriptós támogatói eseményként használta fel: a résztvevők a TRUMP nevű memetokent vásárolva szerezhettek „pontokat”, amelyek alapján meghívást kaptak – egyfajta új típusú politikai hűségprogramként, kriptóban.

A találkozón feltálalt háromfogásos menüben Trump-biozöldsaláta, filet mignon és serpenyőben sült hal, burgonyapürével és zöldségkörettel, majd desszertként lávasüti szerepelt. Pinto azonban nem volt elragadtatva: szerinte a hús „tesco-s minőségű”,

olyan volt, mint a Walmart steak.

Ez volt a legrosszabb étel, amit valaha egy Trump-golfpályán ettem

– mondta Pinto a Wired magazinnak.

A kenyér és a vaj volt az egyetlen jó dolog. Éhesen mentem haza.

Trump kriptós vacsora

A főétel, amelyet Trump kriptós vacsoráján szolgáltak fel. Forrás: Sundae Gurl

A Fortune-nak úgy fogalmazott: a filet mignon konkrétan „trash” volt. Szerinte az egész asztaltársasága így érezte. „Mindenki arról beszélt, hogy ilyen rossz ételt még nem ettek.” Pinto egyébként azt remélte, hogy Trump inkább hamburgert vagy pizzát szolgáltat majd fel – utalva arra, hogy az elnök köztudottan rajong a McDonald’s menüért.

A kriptó egy különleges dolog – vagy mégsem?

A vacsora csúcspontjának szánt beszéd sem aratott osztatlan sikert. Pinto szerint Trump mondandója „pretty much like bullshit” volt – vagyis nagyjából sületlenség. Az X-en megosztott videók szerint Trump felolvasott beszédében arról beszélt, hogy a világ legokosabb emberei gyűltek össze, és hogy a kriptó talán „valami különleges dolog” lehet – majd hozzátette: „ki tudja, lehet, hogy az”.

A vendégek azt is kifogásolták, hogy Trump a beszéd után azonnal távozott, nem maradt köszönteni vagy személyesen ajándékot átadni a megjelent nagybefektetőknek. Pedig állítólag órákat vártak az elnökre, és karórák kiosztását is belengették.

Trump kriptós vacsora

A desszert: lávasüti a Trump-vacsora végén. Forrás: Nick Pinto

A sztori azonban nem áll meg a lehúzott vacsoránál. Mivel Trump saját elmondása szerint a világ minden tájáról várt vendégeket, és sokan valóban külföldről érkeztek, 35 demokrata képviselő az igazságügyi minisztériumhoz fordult.

Szerintük fennáll a gyanú, hogy Trump külföldi befektetőktől fogadott el jelentős értékű „ajándékokat” – vagyis memecoin-vásárlásokat –, ez pedig megsértheti a szövetségi vesztegetési törvényeket, illetve az alkotmány emoluments clause-át. Ez az amerikai elnököt kifejezetten tiltja attól, hogy kongresszusi jóváhagyás nélkül bármilyen ajándékot elfogadjon külföldi államtól vagy képviselettől.

Mémek és gúny – így emlékeznek rá az interneten

A vacsora nemcsak a vendégek körében vált kudarccá, hanem az interneten is pillanatok alatt mém lett belőle. A „Walmart steak” és a „bullshit speech” kifejezések futótűzként terjedtek a kriptós és politikai közösségi oldalakon. Több TikTok-videó és X-poszt gúnyt űzött az eseményből, karikatúrák, gifek és szatirikus kommentek születtek a felszolgált menüről és Trump kijelentéseiről. A résztvevők csalódottságát az online világ is azonnal kifigurázta – a vacsora így a mémkultúra újabb darabjává vált.

A sztori önmagáért beszél – és egyre inkább úgy tűnik, hogy Washingtonban is figyelni kezdtek rá.

Ami pedig különösen visszás: Trump immár nyíltan épít a kriptós közösségre, de amikor beszélnie kell róla, csak annyit mond: „ki tudja, lehet, hogy ez valami különleges”. Mintha ő maga sem lenne benne biztos. Az viszont biztos, hogy azok, akik karórákat és elismerést vártak, most inkább kritikát és mémeket visznek haza.