Extrém félelemben a piac, miközben a nagy szereplők bevásárolnak

A vezető bitcoin-szószóló Samson Mow legutóbbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Mindenkinek a bitcoinod kell”, és szerinte a jelenlegi piaci félelem nem a véletlen művel. Mow szerint a piaci hangulat romlása mögött nem pusztán technikai eladási hullámok állnak, hanem strukturális trendek, amelyek újraértelmezik a BTC szerepét és befektetői dinamizmusát. Mow úgy véli a BTC egyre mélyebben dagonyázik a hagyományos pénzügyekben, és a tulajdonjogért folyó verseny egyre kegyetlenebbé válik.

Félelem és ami mögötte van

Miközben a bitcoin árfolyama a közelmúltban jelentős volatilitást mutatott, a Crypto Fear & Greed Index (kapzsiság és félelem index) hosszabb idő után ismét a félelem zónában van, jelezve, hogy a piaci résztvevők nagy része most negatív érzelmekkel viszonyul az ármozgásokhoz. Az index egy éves adatai szerint az idő jelentős részében a „félelem” kategóriába esett, ami azt mutatja, hogy a piac nem egyszeri korrekción megy keresztül, hanem tartós pesszimizmus uralkodott el a befektetők körében.

Samson Mow rámutatott, hogy a félelem hulláma mögött a piac szerkezeti átalakulása is felsejlik: a bitcoin ma már egy stratégiai célpont a nagy szereplők számára. Mint mondta, nem organikus félelem bújik meg a népszerű kriptovaluta mögött, hanem célzott nyomásgyakorlás, amelynek célja, hogy az elfogadás érzékeny szakaszában a nagy intézményi szereplők kiszorítsák a kicsiket a piacról.

Ez a hangulat tükröződik abban is, hogy a piaci hangulat – azaz a befektetők érzelmi állapota – hosszabb időn át negatív maradt. A Fear & Greed Index nemcsak pillanatnyi mérőszám: az extrém félelem időszakai korábban gyakran jelezték a piac alsó pontjait, amikor a hosszú távú vásárlók léptek be olcsóbban. Ugyanakkor az is világos, hogy ilyen piaci környezetben sok kereskedő pánikszerű eladásokba kezdhet, ami még tovább mélyíti a negatív hullámot.

Mow véleménye szerint a jelenlegi félelem nem csupán átmeneti, hanem a bitcoin piaci szerepének átalakulását tükrözi: miközben a befektetők egy része pánikol, a nagyobb befektetési alapok és intézmények a BTC-t stratégiai eszközként tekintik. Ez a kettősség adja a jelenlegi piaci feszültség egyik fő mozgatórugóját, és lehet egyben azt a katalizátort is, amely hosszabb távon a BTC árfolyamának emelkedését hozhatja.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ