Érkeznek a kriptovaluta-árfolyamok az X-re: felgyorsul a hétköznapi elfogadás

A közösségi média egyre nagyobb figyelmet fordít a kriptovaluták árfolyamára, ebben pedig természetesen Elon Musk is meglátta a lehetőséget. A filantróp üzletember már bő négy éve birtokolja a Twitter-t, amit át is keresztelt X-re azzal a céllal, hogy az első számú kriptovaluta-támogató közösségi médiaplatform legyen, ha már a Meta-termékek, mint a Facebook és az Instagram, rendkívül szigorúan bánnak a digitális eszközökkel.

Elon Musk és az X most egy újabb lépést tesznek ebbe az irányba: a platformra ugyanis integrálásra kerülnek az úgynevezett Smart Cashtags-funkciók, melyek a kockázatos eszközök valós árfolyamát fogják mutatni egy adatvezérelt felületen keresztül. Ha ez a megoldás jól sikerül, az X könnyen a globális digitális eszközpiac egyik központi információs és – idővel akár tranzakciós – csomópontjává válhat.

​Mik azok a Smart Cashtags-ek?

Az X, vagyis a korábbi Twitter, által bejelentett Smart Cashtags-ek olyan jelölések, melyek a felhasználók számára valós időben mutatják bizonyos tőzsdei instrumentumok árfolyamát. Legyen szó részvényekről, árucikkekről, vagy kriptovalutákról, eddig kizárólag úgy lehetett elérni őket, ha az ember a $TICKER-t használta a konkrét eszközökkel kapcsolatban, azonban mostantól már minden ármozgás és a hozzájuk kapcsolódó bejegyzések elérhetők lesznek az oldalon.

Nikita Bier, az X termékért felelős vezetője ezt így fogalmazta meg:

„Az X a legjobb forrás pénzügyi hírekhez – és több száz milliárd dollárt mozgatnak meg az alapján, amit itt olvasnak az emberek. Azért építjük a Smart Cashtags funkciót, hogy pontosan meg lehessen jelölni az adott eszközt (vagy okosszerződést) egy ticker használatakor. A Timeline-ról egy érintéssel elérhető lesz az aktuális árfolyam és az adott eszköz összes említése.”

​A funkciót jelenleg visszajelzések alapján finomítják, és a tervek szerint már a következő hónapban szélesebb körben is megjelenhet a felhasználóknál. Ezzel a frissítéssel a felhasználók egy oldalon el fognak érni mindent, ami egy adott instrumentumhoz kapcsolódik, nem kell átmenniük a Yahoo Finance, vagy a CoinMarketCap oldalára.

Lendületben a digitális eszközök elterjedése

Fontos, hogy más platformokkal ellentétben az X kifejezetten támogató a kriptovalutákkal és okosszerződésekkel kapcsolatban, de eddig az árfolyamokat, a grafikonokat és a híreket csak külön átkattintással érhették el. Most azonban minden egy helyen, egy kontextusban elérhetővé válik, csökkentve a belépési küszöböt és gyorsítva a digitális eszközökkel való ismerkedést.

A Solana Labs már rá is mutatott arra, hogy a Smart Cashtags-ek elterjedésével például a Solana-alapú tokeneket is közvetlenül fel lehet címkézni grafikonokkal és adatsorokkal együtt, egy könnyebben fogyasztható hírt egyszerűbben vizualizálva.

Nem elhanyagolható, hogy az X célja ezzel, hogy a kriptovalutákat ne rétegtémaként, hanem a mindennapi pénzügyi beszélgetések természetes részének mutassa, a részvények és ETF-ek mellett. Ez a normalizációs hatás – az, hogy „ugyanúgy ott van, mint az NVDA vagy az S&P” – sokat számít a szabályozott intézményi tőke és az óvatosabb lakossági befektetők szemében.

Ezzé válhat idővel az X

Elon Musk régóta dédelgetett álma, hogy az X egy olyan platformmá váljon, ami mindenkié és mindenre kiterjed, legyen szó a pénzügyi ismeretekről, a chat-funkciókról, vagy akár a fizetési integrációkról. Ha a valósidejű árfolyamok és hírek mellé fokozatosan megjelennek a vételi–eladási lehetőségek is, az X a passzív hírfolyamból aktív kereskedési és döntéstámogató felületté válhat.

Pozitívan kritikus szempontból fontos kérdés, hogy ez mennyire marad nyitott és átlátható ökoszisztéma: például lesz-e aggregált adat több tőzsdéről, hogyan kezelik a szponzorált tartalmat, és milyen védelmet kapnak a kezdő felhasználók a hype-görbékkel szemben.

A kriptoközösség az utóbbi napokban már jelezte, hogy érzékeny az X döntéseire – egy korábbi, korlátozásokról szóló poszt miatt komoly visszhang alakult ki, mielőtt azt törölték. Ez jelzi: ha az X valódi pénzügyi infrastruktúrát épít, akkor a transzparencia, a felhasználói aktivitás tisztelete és a közösségi visszajelzések integrálása legalább annyira kulcsfontosságú lesz, mint maga a technológia.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ