Új csúcson a a Monero árfolyama, nő az érdeklődés a privát coinok iránt

A Monero (XMR) szerdán új történelmi csúcsot ért el, amikor az árfolyam átlépte a 797 dolláros szintet. A mozgás egy több mint egyhetes rali csúcspontja volt, amely során az XMR árfolyama 50% feletti emelkedést produkált, így a kriptopiac egyik legerősebben teljesítő altcoinjává vált.

Egyetlen hét leforgása alatt a Monero piaci kapitalizációja meghaladta a 13 milliárd dollárt, amivel rövid időre a 15 legnagyobb kriptovaluta közé került. A kereskedési volumen jelentősen megugrott, jelezve, hogy a befektetők tömegesen próbáltak kitettséget szerezni az eszközben.

Szabályozói szigorítások

A rali hátterében elsősorban a pénzügyi magánszféra iránti növekvő igény áll. Világszerte egyre szigorúbb KYC (Know Your Customer) és AML (pénzmosás elleni) szabályozás lép életbe, ami a legtöbb blokkláncon gyakorlatilag ellehetetleníti az anonim tranzakciókat.

Ennek következtében sok felhasználó és befektető olyan kriptovaluták felé fordul, amelyek kifejezetten a tranzakciós adatok elrejtésére specializálódtak, vagyis elfedik a küldő és fogadó felek adatait, az egyenlegeket és az utalt összegeket. Ebben a kategóriában a Monero továbbra is a legnagyobb, leginkább bevált és legtöbbet használt megoldás.

Érdekesség, hogy a szabályozói tiltások ezúttal nem eladási nyomást váltottak ki, hanem inkább vásárlási hullámot indítottak el. Sok befektető úgy véli, hogy ha egy eszköz szabályozott környezetben elérhetetlenné válik, az hosszabb távon a hozzáférés szűküléséhez és értéknövekedéshez vezethet.

Erre jó példa, hogy január 12-én a dubaji pénzügyi felügyelet (DFSA) megtiltotta a Dubai International Financial Centre (DIFC) alá tartozó platformoknak, hogy privát coinokat listázzanak vagy népszerűsítsenek. A döntés közvetlenül érintette a Monerót is.

Emellett az Európai Unió is olyan szabályozásra készül, amely 2027-től megtiltaná az anonimitást biztosító kriptószámlák és privát érmék használatát a szabályozott szolgáltatóknál. Az új Anti-Money Laundering Regulation (AMLR) július 1-jén lép hatályba, és az uniós engedéllyel működő platformokon a jövőben nem lesz elérhető többek között a Monero vagy a Zcash.

Miközben az intézményi szereplők óvatosak, sok magánbefektető úgynevezett előremenekülő stratégiát követ, azaz még a korlátozások előtt próbál pozíciót építeni ezekben az eszközökben.

Mit mutat az árfolyamgrafikon?

Monero (XMR) 30-napos árfolyamváltozása: Decemberi stagnálásból ATH-ba 2026 januárjában

Monero (XMR) 30-napos árfolyamváltozása: Decemberi stagnálásból ATH-ba 2026 januárjában. Forrás: coingecko

Az XMR árfolyamának elmúlt egy hónapos alakulása jól szemlélteti a mozgás dinamikáját. Decemberben még 350–380 dollár környékén oldalazott az árfolyam, majd január elején átlépte az 500 dolláros szintet, végül az elmúlt napokban több kisebb kitörés után elérte a 797 dolláros csúcsot.

A kereskedési volumen különösen akkor ugrott meg, amikor az árfolyam áttörte a 600-650 dolláros ellenállási zónát. Ez arra utal, hogy nem pusztán rövid távú spekulációról volt szó: aktív kereskedők és lendületalapú stratégiákat követő alapok is beléptek a piacra.

Miután a Monero átlépett egy több éve fennálló technikai ellenállást, az algoritmikus és momentum-alapú kereskedési rendszerek is csatlakoztak. A közösségi média érdeklődése erősödött, a likviditás nőtt, ami tovább erősítette az árfolyam-emelkedést, egészen a 700, majd a 797 dolláros szintig.

A Zcash gyengül, a Monero erősödik

A Monero árfolyamát a Zcash ökoszisztémájában kialakult bizonytalanságok is támogatták. Az XMR legközelebbi versenytársa governance-vitákba keveredett, majd az alapító fejlesztőcsapat távozása tovább rontotta a piaci megítélést.

Ahogy a Zcash iránti bizalom csökkent, több befektető Moneróba forgatta át a tőkéjét. Az XMR-t sokan decentralizáltabbnak és kevésbé egyetlen szervezethez kötődő projektnek tartják, ami ilyen környezetben vonzóbbá tette.

Ez a tőkeátáramlás további lendületet adott a Monero emelkedésének.

Az amerikai szabályozási vita hatása

Az Egyesült Államokban zajló szabályozási egyeztetések szintén erősítették a magánszféra fontosságát. A Szenátusban tárgyalt CLARITY törvény módosítása szélesebb felügyeleti jogköröket és szigorúbb adatszolgáltatási kötelezettségeket vezethetne be a kriptotőzsdék és a DeFi platformok számára.

Bár a tervezet nem célozza meg közvetlenül a privát coinokat, sok piaci szereplő attól tart, hogy az on-chain tranzakciók átláthatósága tovább nőne a hatóságok számára. Ez a környezet a magánszférát védő eszközöket még azok számára is vonzóbbá teszi, akik nem illegális célokra használják a kriptovalutákat.

Mi következhet ezután?

A Monero jelenleg komoly technikai szintek felett kereskedik, így egy ilyen gyors emelkedés után rövid távon visszahúzódások is elképzelhetők.

A hosszabb távú trend azonban egyértelműnek látszik, ahogy a kormányzati és szabályozói ellenőrzés erősödik, úgy nő az igény a pénzügyi magánéletet biztosító megoldások iránt. Eddig ebből a folyamatból a Monero profitált a legtöbbet.

Hogy az árfolyam végül hol talál egyensúlyt, az nemcsak a projekt sajátosságain múlik, hanem azon is, hogyan alakul a globális szabályozási környezet a következő években.

 

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ