Az Európai Unió és a néhai Szovjetunió kezd hasonlítani egymásra
Az Európai Unióban zajló fejleményeket figyelve vannak olyan hangok és mémek, amelyek hasonlóságot emlegetnek a Szovjetunió és az Európai Unió között, egyes mémeken az EUSSR rövidítés is feltűnik már. A poén részétől eltekintve, valójában számos közös pont van az Európai Unió és a Szovjetunió között, és az EU tervezett iránya tovább növeli ezeket a hasonlóságokat.
Még 2025 elején J. D. Vance amerikai alelnök utalt arra, hogy régi, meggyökeresedett elvek és érdekek húzódnak meg az olyan, szovjet korabeli, EU által gyakran használt szavak mögött, mint a félretájékoztatás a dezinformáció. Természetesen az amerikai oldalnak is van ebben a témakörben feladata, ettől függetlenül az tény, hogy az EU-ban is keményen próbálják nyírbálni a szólásszabadság lehetőségeit. Szintén tavaly Emmanuel Macron elnök Moldovában arról beszélt, hogy az EU semmilyen módon nem a Szovjetunió.
Az tény, hogy az Európai Unió sokkal gazdagabb és kapitalistább, mint a Szovjetunió valaha volt, de egyes nézetek szerint politikailag léteznek párhuzamok. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a hasonlóságok nem puszta véletlenek. Az EUSSR: The Soviet Roots of European Integration (2004) című műben (itt elolvasható a teljes mű) V. Bukovsky és P. Stroilov moszkvai titkosított iratok alapján mutatták be a nyugati és szovjet vezetők titkos tárgyalásait, amelyek célja egy kollektivista Európai Unió létrehozása volt. A Szovjetunió egyik legfontosabb célja az volt, hogy ellensúlyozza az Egyesült Államok európai befolyását, és ennek érdekében igyekezett Nyugat-Európát – egy megerősített EU-n keresztül – közelebb hozni egy megreformált szovjet modellhez.
Az EU és a Szovjetunió hasonlóságairól
Gorbacsov vezetése alatt született meg a „Közös Európai Otthon” szocialista koncepciója, amelybe Nyugat-Európa, a Varsói Szerződés országai és természetesen a megreformált Szovjetunió is beletartozott volna. Állítólagosan ezt az elképzelést számos nyugat-európai szocialista vezető teljes mértékben magáévá tette, például François Mitterrand francia elnök és Felipe González spanyol miniszterelnök, akik Moszkvában személyesen tárgyaltak Gorbacsovval. Nem meglepő módon mind Mitterrand, mind González erősen támogatta az európai integráció elmélyítését a nemzetállamok rovására. 1989. március 3-án Gorbacsov a spanyol külügyminiszterrel, Ordóñezzel folytatott megbeszélésén mondta azt, hogy az orosz peresztrojka és a nyugat-európai szocialisták új elképzelései révén nem távolodik el egymástól a két hatalmi elit.
Az orosz terv az volt, hogy a Szovjetunió politikai és gazdasági átalakítása után gazdaságilag és ideológiailag is összhangba kerül majd a jövőbeli Európai Unióval, így megállítható a hanyatlás. Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a mai Európai Unió sok tekintetben a késői Szovjetunióra emlékeztet. A fentebb hivatkozott könyv szerzői szerint feltűnő a hasonlóság az Európai Unió fejlődő struktúrái, kormányzási filozófiája és demokratikus hiányosságai, endemikus korrupciója és bürokratikussága valamint a Szovjetunió között. Az Európai Unió a Brüsszelben és Strasbourgban központosított technokrata adminisztrációt jelenti, valamint a félig független nemzeti államokat, amelyeket szimbiotikus hatalmi viszony köt össze – beleértve az Európai Központi Bank által biztosított valuta-stabilitást, valamint az államok, régiók és ágazatok közötti újraelosztást. Hasonlóképpen, a Szovjetunió is egy Moszkva központú adminisztratív apparátusból és névleg szuverén szocialista köztársaságokból állt, amelyek között a Goszbank hitelezési rendszere és az egyes köztársaságok, autonóm területek és ipari szektorok közötti újraelosztás működött.
Gazdasági téren Európa szintén jóval több központi tervezést folytat annál, mint amennyire egy egészséges társadalomnak szüksége lenne. Bár a magánszektor sokkal nagyobb, mint a Szovjetunióban volt, az EU növekvő állami szektora, fenntarthatatlan államadósságai és elviselhetetlen adóterhei egyre inkább nyomasztják az európai gazdaságokat – mindez erősen emlékeztet a késői Szovjetunió stagnálására. Az EU a Szovjetunió nyomdokain halad abban is, hogy a politikai ideológiát és a szabályozási kontrollt helyezi előtérbe a szabad piac támogatása helyett. Egyes szakértők meglátása szerint Európa kezd ugyanattól a centralizációs betegségtől szenvedni, mint a Szovjetunió. A központi irányítás teljesen eltávolodik attól, hogy valóban képviselje és megvédje az európai népek érdekeit.
Az Istituto Bruno Leoni igazgatója, bizonyos Alberto Mingardi arról írt korábban, hogy ahogy a Szovjetunióban, úgy az EU-ban is külső okokat tüntetnek fel a problémák háttereként, mint a Covid-19, Oroszország vagy éppen a bevándorlás. De ezzel természetesen az EU nincs egyedül, a világ jelentős részén ezt a tendenciát lehet látni. Aztán ahogy a Szovjetunióban, úgy az EU-ban is jelentős a nem választott köztisztviselők száma, amely a valódi hatalmat gyakorolja a jogalkotási folyamat felett. Még az EU-s tisztségek és szervezetek elnevezései valamint struktúrája is erős hasonlóságot mutatnak a Szovjetunióéval. Az EU és a NATO egyre szorosabb együttműködése szintén a Szovjetuniót idézi, ahol a katonai és a polgári gazdaság nem volt könnyen megkülönböztethető. Az EU – különösen Németország – ebbe az irányba halad, mivel a védelmi kiadások robbanásszerűen nőnek, az ukrajnai konfliktust ürügyként használva. 2024-esárakon számolva az EU védelmi kiadásai 2020-ban 234,2 milliárd eurót tettek ki. Ez 2024-re 343,2 milliárdra nőtt, és várhatóan 2025-ben eléri a 381 milliárdot.
Konkluzió
A fenti példák azt mutatják, hogy az EU sok tekintetben a szovjet modell felé mozdul el, közelebb ahhoz, amit terveztek volna, ha a Szovjetunió nem omlik össze. Ez része annak az általános nyugati trendnek, amely évek óta zajlik: a társadalom minden területének egyre erősebb állami ellenőrzése. Az egyetlen út a további kontroll ellen a társadalmi ellenállás ezekkel a tervekkel szemben. Ahhoz azonban, hogy az alávetett többség határozottan kifejezze ellenállását e fejlődéssel szemben, először is tudatossá kell válnia benne. Ezért kulcsfontosságú az információ és az oktatás arról, hogy milyen módon kontrollálja a hatalom a mindennapi életet és hogyan lehetne visszatérni a szabadsághoz.
A szabadsághoz való visszatérés egyik eszköze lehet a kriptovaluta, ha az emberek felismerik, hogy a gazdasági és társadalmi rendszerek nem tőlük független, megváltoztathatatlan erők, hanem olyan konstrukciók, amelyeket közösen alakítanak. A decentralizált technológiák csak akkor válnak valódi eszközzé a szabadságért folytatott harcban, ha mögöttük ott áll egy tudatos, felelősséget vállaló társadalom. Mert ha csak kontrollált digitális euró formájában ismerkedik meg valaki a kriptókkal, az nem ugyanaz, mintha saját tárcából, saját letétkezelésében használna Bitcoint a mindennapi fizetéseiben.