Elmenekült a lengyel kriptotőzsde vezetője egy százmilliós csalást követően

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Miközben minden magyar kriptovaluta-felhasználó arról beszél, hogy „bezzeg Lengyelországban” mennyire fejlett a kripto-ökoszisztéma és az iparághoz való hozzáállás, be kell ismerni, hogy tőlünk pár száz kilométerre is akadnak érdekes lépések. A digitális pénzügyek világa amellett, hogy szabadságot és biztonságot ígér, gyakran a katasztrofális kockázatoknak is a tárháza tud lenni – ahogyan az történt a lengyel Zondacrypto tőzsde esetében is.

A Zondacrypto ugyanis befagyasztotta a kifizetéseket, a bizalmi válság következtében pedig közel százmillió dollárnyi eszköz vált elérhetetlenné, miközben a tőzsde vezérigazgatója a vizsgálatok elől Izraelbe menekült. Utánajártunk, miről is van szó pontosan!

Megszűnt a hozzáférés a tőzsde tárcájához

A lengyel Zondacryptoval kapcsolatos krízis középpontjában egy nagyjából 4500 BTC-t – vagyis 350 millió dollárt érő – hidegtárca áll, melyhez gyakorlatilag megszűnt a hozzáférés. Przemysław Kral, a tőzsde vezérigazgatója – aki az alapító, a 2022-ben nyomtalanul eltűnt Sylwester Suszek után vette át a vállalatot – azt állítja, a privát kulcsokat sosem kapta meg. A gyanú szerint azonban ez csupán egy kétségbeesett manőver a felelősségelhárításra, miközben Kral Izraelbe menekült, kihasználva izraeli állampolgárságát, ami szinte lehetetlenné teszi a kiadatását.

„Ez egy taktika lehet, egy felhívás arra, hogy írjanak alá egy szerződést, és adják át a privát kulcsokat az adott címhez

– mondta Kral a médiában közzétett felvételen, egyértelműen arra utalva, hogy Suszek él és bujkál

Történelmi párhuzamok és a bukás ára

A Zondacrypto bukása kísértetiesen hasonlít a kriptotörténelem korábbi nagy botrányaihoz, mint az FTX vagy a Celsius esete. Ezeknél a platformoknál is a likviditási válság, a kifizetések befagyasztása és az átláthatatlan belső tranzakciók voltak a legfőbb vészjelzések. A minta ugyanaz: a problémák elismerése után a vezetők elérhetetlenné válnak, a felhasználók pedig jogi vákuumban rekednek, miközben a vállalat vagyona a korrupció vagy a gondatlan kezelés mocsarában vész el.

Ennyire közel hozzánk azonban még nem tapasztaltunk ilyen esetet: Magyarország szomszédságában egyértelműen a Bitpanda minősül a vezető tőzsdének, ezt pedig kishazánk is validálta, azonban Lengyelországban a Zondacrypto egyértelműen példa lehetett volna a hazai vállalatoknak.

Régiós kontrasztok a hazai valóság tükrében

Miközben Lengyelország – habár jelentős szabályozási kihívásokkal küzdve – legalább megkísérelte kiépíteni a kriptobrókerek működési kereteit, Magyarországon a helyzet drasztikusan eltérő. Itthon a túlzottan szigorú, sokszor ellehetetlenítő törvényi szabályozás és a büntetőjogi fenyegetettség szinte teljesen kiszorította a hazai kriptovaluta-ipart, így a magyar befektetők kénytelenek külföldi platformokat használni. Ez a helyzet kiszolgáltatottabbá teszi őket, hiszen egy esetleges összeomlásnál a hazai hatóságoknak szinte semmilyen eszközük nincs a segítségnyújtásra.

Látva a lengyel és a cseh példát, lenne lehetőség arra, hogy hasonló kripto-ökoszisztéma épüljön ki Magyarországon is, ugyanakkor annyira szűk és annyira kiforratlan az a réteg, aki számára ez vonzó lenne, hogy célszerűbb lenne először a nemzetközi nagyvállalatokat beengedni – jelenleg legálisan csak a Bitpandát és a Blockbent lehet használni a hazai validációs szolgáltató, a Caduceus Zrt. közlése szerint.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ