Hatmillió bitcoin befagyasztása: összeomolhat az eszköz a kvantumveszély következtében

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Az elmúlt napok nem a bitcoin árfolyamáról, hanem az eszköz hálózatának küldetéséről szóltak: miközben az egyik bitcoin-fejlesztő ketté akarja választani a hálózatot, egy másik arra figyelmeztet, hogy a kvantumszámítógépek veszélye miatt akár közel hatmillió BTC-t is be kellhet fagyasztani, ha nem találnak megfelelő védelmet.

Már nemcsak a Google Research kapcsán merülnek fel találgatások a kvantumpánik miatt, hanem fennáll az a veszély is, hogy az úgynevezett „alvó” coinok, vagyis, amik több mint tíz éve mozdulatlanul állnak, befagyasztásra kerüljenek, nehogy egy jövőbeli kvantumszámítógép megszerezze azokat. Utánajártunk, milyen valós ez a veszély!

Napirendre került a bitcoin-készlet befagyasztása

Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy egy független kutató, Giancarlo Lelli, egy nyilvánosan elérhető kvantumhardveren feltört egy 15 bites elektronikus görbét, innentől pedig „csak” néhány lépés a 256 bites, amellyel akár 6,9 millió BTC-hez is hozzá lehet majd férni. Bár a Bitcoin fejlesztői jelenleg is dolgoznak az úgynevezett BIP-360 javaslaton, amely kvantumbiztos címformákat vezetne be, most egy parázs vita van kibontakozóban a BIP-361 javaslat miatt, amely a Bitcoin régi aláírási rendszereinek fokozatos kivezetését és a sérülékeny címek migrációját célozza.

A támogatók szerint a probléma nem elméleti: ha a kvantumszámítógépek valóban képesek lesznek feltörni a régi típusú kulcsokat, akkor a régóta érintetlen címek különösen kiszolgáltatottá válnak. Jameson Lopp szerint inkább vállalni kell a fájdalmas átmenetet, mint megvárni, hogy a támadók szabadítsák rá a piacra a káoszt.

Jelenlegi információk szerint ez 5,6 millió BTC-t érinthet, vagyis a jelenlegi kínálat 28%-át. Amennyiben ezt megszereznék a támadók és a piacra szabadítanák, úgy akár az egész kriptovaluta-piac is összeomolhatna.

Megosztó vita a közösségen belül

A kritikusok úgy látják, hogy a befagyasztás szembemegy a Bitcoin egyik legfontosabb ígéretével: a cenzúrázhatatlan, feltétel nélküli tulajdonjoggal. Samuel „Chad” Patt szerint már maga a precedens is elég lehet ahhoz, hogy az intézményi befektetők átértékeljék a kitettségüket, hiszen innentől az sem lenne biztos, hogy a coinok örökre azé maradnak, akié eredetileg voltak. Más maximalisták, köztük Khushboo Khullar, ezt egyenesen a Bitcoin ethoszával összeegyeztethetetlen, konszenzusos kisajátításnak tartják.

„Amennyiben befagyasztjuk az eszközöket, még akár az elveszettnek hitt eszközöket is, az azt üzeni a piacnak, hogy a bitcoin csak egy feltételesen birtokolt eszköz, nem pedig tulajdonjog.”

– nyilatkozta Samuel „Chad” Patt

A potenciális piaci hatás

A legerősebb ellenérv a javaslattal szemben egyértelműen a BTC BTC Price BTC Price (BTC) újraárazásának a veszélye. Egy ilyen piaci sokkból akár évekig is tarthatna a felépülés, miután minden felhasználó bizalmát vesztve menekülne kitettségéből, beleértve a több százezer BTC-t birtokló intézményi befektetőket is, mint a Strategy, vagy a BlackRock.

Itt nem csupán egy technikai módosításról van szó, hanem a Bitcoin eredeti narratívájának a megdöntéséről. Ezzel szemben az engedékenyebb tábor azt mondja, hogy a protokoll már korábban is változott, például a SegWit és a Taproot idején, tehát a fejlődés nem példa nélküli.

A közösségi médiában az átlagfelhasználók szerint a Bitcoin nem lenne többé Bitcoin, ha elkezdenék befagyasztani a korábbi címeket, ezzel kivonva őket a kínálatból. Ha ez bekövetkezne, Te eladnád a készleteid, vennél még, vagy kivárnál?

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ