Az amerikai aranytartalék valójában csak ócskavas a világpiacon
Cikk meghallgatása
A Kentucky állambeli Fort Knox neve évtizedek óta a megingathatatlan biztonság és a felfoghatatlan gazdagság szinonimája. Az amerikai aranytartalék jelentős részét őrző erődítmény köré számos legenda szövődött, ám a legújabb jelentések szerint a falak mögött rejlő kincs inkább egy letűnt kor rozsdásodó emlékműve, semmint modern pénzügyi fegyver. Kiderült ugyanis, hogy az itt tárolt aranyrudak többsége a nemzetközi sztenderdek szerint „szennyezettnek” minősül, így jelenlegi formájukban gyakorlatilag alkalmatlanok a globális elszámolásokra.
A probléma gyökere a tisztaságban rejlik. Míg a nemzetközi piacon és a központi bankok közötti kereskedelemben a „Good Delivery” szabvány az irányadó – amely legalább 99,5%-os, de ma már egyre inkább 99,99%-os tisztaságot követel meg -, az amerikai állami tartalékok nagy része messze elmarad ettől. A rendelkezésre álló adatok alapján a Fort Knoxban őrzött arany mindössze 17 százaléka felel meg a modern tisztasági követelményeknek. A készlet döntő többsége – mintegy 64 százaléka – csupán 90 százalék körüli tisztaságú, ami a nemzetközi elszámolásban nem számít likvid eszköznek.
A lakossági aranybeszolgáltatás következménye
Ez a különös helyzet nem a véletlen műve, hanem egy sötét történelmi korszak öröksége. Az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága idején Franklin D. Roosevelt elnök elrendelte a lakossági arany beszolgáltatását. Sokan aranyelkobzásnak nevezik Roosevelt tervét, de a kormány nem járt házról házra, hogy elvegye az emberek aranyát. A Federal Reserve azonban így is rengeteg aranyat gyűjtött be, különösen az intézményektől. Sok amerikai önként leadta az aranyát engedelmeskedésből. Néhányan valószínűleg azért tették, mert bíztak a kormányban, mások hazafiságból, és néhányan feltételezhetően félelemből.
A magánszemélyektől és intézményektől elkobzott aranyat beolvasztották, ám a finomítási folyamat során nem törekedtek a tökéletes tisztaságra. Az így létrejött rudak lényegében az emberek aranyérméiből és ékszereiből vannak, amelyek hordozzák az egykori ötvözetek maradványait. Akkoriban ez elegendő volt a dollár fedezetéhez, ám a mai, szigorú globális szabályrendszerben ezek a tömbök inkább nyersanyagnak, mintsem készpénz-helyettesítő aranynak minősülnek.
A helyzetet tovább bonyolítja az átláthatóság totális hiánya. Az amerikai aranytartalékot utoljára az 1970-es években vizsgálták meg érdemben, de szakértők szerint az is inkább egy PR-akció volt, mintsem valódi audit. Nem történt sorozatszám-ellenőrzés, sem modern kémiai elemzés. Ez a titkolózás táptalaja azoknak a pletykáknak, amelyek szerint Fort Knox nem egy modern jegybanki széf, hanem egyfajta pénzügyi múzeum, ahol a múlt lassan elértéktelenedő relikviáit őrzik.
A nemzetközi színtéren már látszanak a jelei annak, hogy a világ nem elégszik meg a papíron létező garanciákkal. Franciaország például nemrég döntött úgy, hogy a New Yorkban tárolt, hasonlóan „szennyezett” aranykészleteit hazaszállítja és tisztább, 99,99-es rudakra cseréli. Amerika azonban egyelőre ragaszkodik a régi készleteihez, amelyek hivatalos könyv szerinti értéke még mindig a nevetségesen alacsony, 1973-as 42,22 dolláros unciánkénti áron szerepel a mérlegekben.
Ahhoz, hogy az Egyesült Államok aranya újra teljes értékű, likvid világgazdasági tényező legyen, egy hatalmas és költséges finomítási folyamatra lenne szükség. Amíg ez nem történik meg, Fort Knox legendás aranya csupán egy hatalmas sárga tömb marad, amely bár sokat nyom a latban, a nemzetközi bizalom és a modern pénzügyi elszámolások mérlegén egyre könnyebbnek bizonyul.