A fejlesztő szerint visszaszerezhető 700 millió dollárnyi, elveszettnek hitt bitcoin, csak meg kell találni, kié
Cikk meghallgatása
A Bitcoin történetének korai szakaszában, amikor a technológia még kvázi kísérleti jelleggel volt csak velünk, a felhasználók pedig nem voltak kellően óvatosak, egy óvatlan kattintás, vagy egy rossz mentés ahhoz vezetett, hogy örökre eltűnt a kulcs, amely akár több száz, több ezer coint tartalmaz. Ilyen eset volt „Stone Man” -é is, aki 2010-ben közel 700 millió dollárnyi BTC-t vesztett el.
Most egy Reddit-felhasználó azt állítja, hogy vissza tudja szerezni a 2010 augusztusában elveszett eszközöket, amely óriási kérdéseket vet fel a decentralizált ökoszisztéma kapcsán. Ha ezt vissza tudja szerezni, akkor vajon a másik közel 3 millió BTC-t is, amelyet elveszettnek hisz a közösség?
Így veszett el közel 9000 BTC
A „Stone Man” -ként ismert felhasználó 2010 augusztusában szerzett meg 9000 bitcoint
BTC Price
(BTC), amit egy korai klienssel próbált meg kiküldeni saját tárcájára – egy BTC-s tranzakciós díjjal, vagyis 8999-et kapott meg, azonban az új címének a kulcsát nem mentette le, számítógépe pedig a folyamat közben leállt. Az újratelepítéshez használt Linux boot CD pedig törölte a friss wallet.dat fájlt, ahol az új tárcához tartozó hozzáférési adatokat tárolta. A bitcointalk.org oldalán ez egy régóta taglalt téma, azonban 2010 augusztusa óta nem érkezett rá épkézláb javaslat a bitcoin-történelem egyik legkorábbi, dokumentált tragédiájára.
Egy Reddit-felhasználó szerint van remény
Közel 16 évig nem történt előrelépés az ügyben, azonban most a CompetitiveRough8180 néven ismert Reddit-felhasználó az állítása szerint kifejlesztett egy olyan eszközt, amely a korai Bitcoin-felhasználók gyenge kulcsgenerálását használja ki – ugyanis ez a kezdeti időkben nem feltétlenül volt mindig véletlenszerű.
A CUDA névre keresztelt technológia itt nem fix megoldást jelent, hanem gyorsítás: a GPU-k párhuzamos számításai sokkal több kulcsjelölt kipróbálását tehetik lehetővé, mint a korábbi CPU-alapú próbálkozások. A történet ettől még nem bizonyított siker, inkább egy technikai ígéret, amelyet a közösség egyszerre figyel kívül és érdeklődéssel követ.
„Ha ez működik, az nemcsak egy elveszett vagyon visszaszerzése lenne, hanem bizonyíték arra is, hogy a korai Bitcoin-biztonság néhány hibája ma is kihasználható.”
– áll az eset kapcsán egy összefoglalásban
Hozzáférés akár hárommillió BTC-hez
„Stone Man” esete jól mutatja, milyen véletleneken múlik egy-egy sors, történet végkifejlete, azonban 15 év távlatából, most, hogy látszik, hova nőtte ki magát a Bitcoin, mindenki sokkal proaktívabb a témában. Az eset megoldása azonban egyértelmű bizonyíték lenne arra, hogy a kezdeti évekbe a cím- és kulcsgenerálás mégsem volt olyan egyedi, mint most.
A szakmai a mai napig hangsúlyozza, mennyire fontos a tárcacím és a hozzá tartozó privát kulcsok helyes tárolása, visszaállítási lehetőség hiányában pedig ennek elmulasztása akár végleges veszteséghez is vezethet. Bár a közösségben időről időre előkerülnek elveszettnek hitt, de újraaktivált címek, technikailag kiforrott megoldást erre még nem találtak.
Ha sikerülne visszaállítani „Stone Man” tárcáját, akkor az új fejezetet nyithat a Bitcoin történetében, és minden olyan tárcát újra lehetne aktiválni, ami ebben az időben keletkezett, és veszett el. A történet legnagyobb tanulsága azonban az, hogy a decentralizált pénz szabadsága óriási felelősséggel is jár.
