Trump hamarosan bejelentheti a Stratégiai Bitcoin Tartalékot
Cikk meghallgatása
A Fehér Ház legfrissebb nyilatkozatai alapján az Egyesült Államok nagyon közel került egy hivatalos stratégiai bitcoin tartalék létrehozásához.
Patrick Witt, a Fehér Ház digitális eszközökért felelős tanácsadója szerint az amerikai adminisztráció hamarosan hivatalos bejelentést tehet a tervezett stratégiai bitcoin tartalékról (Strategic Bitcoin Reserve).
Witt a mostani interjúban arról beszélt, hogy a kormányzat jelentős jogi és működési előrelépést ért el a projekt megvalósításában. Elmondása szerint sikerült leküzdeni az egyik legfontosabb akadályt: olyan szabályozási és technikai keretrendszert alakítottak ki, amely stabil jogi alapot teremthet a tartalék működéséhez és a digitális eszközök biztonságos kezeléséhez.
Donald Trump elnök 2025. március 6-án írta alá azt a rendeletet, amely hivatalosan is elindította az amerikai bitcoin tartalék létrehozását.
A projekt alatt az illetékes szervek felmérték az egyes állami intézmények jogköreit, elkészítették a szükséges jogi memorandumokat, valamint kidolgozták a digitális eszközök biztonságos tárolásához szükséges technikai és letétkezelési infrastruktúrát.
Ez különösen komoly kihívást jelentett, mivel az amerikai állami rendszereket eredetileg arany- és devizatartalékok kezelésére tervezték, nem pedig privát kulcsok és digitális eszközök biztonságos tárolására. Emellett a projektben a Fehér Ház szakpolitikai csapata mellett több szövetségi ügynökség is részt vesz.
Törvényi szintű szabályozásra is szükség lehet
Witt szerint a stratégiai bitcoin tartalék hosszú távú fennmaradásához kongresszusi jóváhagyásra is szükség lenne.
Mint fogalmazott, egy elnöki rendeletet egy későbbi adminisztráció könnyedén visszavonhat, ezért csak törvényi szintű szabályozás biztosíthat tartós és kiszámítható állami stratégiát.
Ennek érdekében jelenleg is napirenden van több törvényjavaslat, köztük az úgynevezett American Reserves Modernization Act (ARMA), amely lehetővé tenné az amerikai pénzügyminisztérium számára, hogy öt éven keresztül évente akár 200 000 BTC-t is vásároljon.
Több mint 328 ezer bitcoin lehet az USA birtokában
A stratégiai tartalék jelenleg becslések szerint 328 372 BTC-t
BTC Price
tartalmazhat, ami a teljes bitcoin-kínálat mintegy 1,6%-ának felel meg.
Ezeket az eszközöket az amerikai állam főként bűnügyi lefoglalások során szerezte meg, többek között: a Silk Road bezárásakor vagy a 2022-es Bitfinex-hack során visszaszerzett bitcoinokból, de különböző büntetőeljárások keretében is.
Az elnöki rendelet egyértelműen megtiltja a pénzügyminisztériumnak, hogy akár egyetlen Bitcoint is értékesítsen a tartalékból.
Egy hackertámadás is felgyorsította a projektet
Witt szerint a tartalék létrehozásának sürgősségét jól mutatta egy korábbi incidens is.
A vádak szerint John Daghita, az amerikai Marshals Service (USMS) egyik szerződéses partnere 2025 végén több mint 46 millió dollár értékű kriptovalutát lopott el a szervezet letétkezelési számláiról. Az FBI 2026 márciusában tartóztatta le.
Emellett egy másik, mintegy 24 millió dolláros lopási ügyet is feltártak, amely 2024 októberére vezethető vissza.
A Fehér Ház tanácsadója szerint ezek az esetek világosan megmutatták, hogy a digitális eszközök kezelése speciális biztonsági és letétkezelési rendszereket igényel.
A CLARITY Act is közbeszólt
Az elmúlt hetekben a stratégiai bitcoin tartalék kevesebb nyilvános figyelmet kapott, mivel a törvényhozók elsősorban a Digital Asset Market Clarity Acttel foglalkoztak.
A jogszabály célja egy átfogó szabályozási keretrendszer kialakítása a digitális eszközök piacára, amely fogyasztóvédelmi szabályokat vezetne be, valamint pénzmosás elleni előírásokat is tartalmazna.
Witt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bitcoin tartalékkal kapcsolatos munka ez idő alatt sem állt le, és a projekt jelenleg már egy hivatalos bejelentési szakasz küszöbén áll.
A Fehér Ház egyelőre nem közölt pontos dátumot, és továbbra sem árulta el, hogyan finanszíroznák a tartalékot, pontosan milyen digitális eszközök kerülnének bele, illetve mely állami szervek felügyelnék annak működését.
A bitcoin továbbra is stabilan tartja magát
Ryan Lee, a Bitget Research vezető elemzője szerint a jelenlegi piaci környezet azt mutatja, hogy a BTC a korábbi visszaesések után továbbra is stabilan tartja magát 77 000 dollár környékén, miközben az ETH nagyjából 2 150 dolláron konszolidálódik.
Ezzel párhuzamosan az arany stabilan 4 540 dollár közelében mozog, míg a Brent típusú kőolaj ára 110 dollár fölé emelkedett a fokozódó geopolitikai feszültségek hatására.
Az elemző szerint ezek a folyamatok egyre inkább azt mutatják, hogy a kriptovaluták fokozatosan a hagyományos menekülőeszközökhöz hasonló szerepet tölthetnek be. A bitcoin és más digitális eszközök így egyre fontosabb diverzifikációs lehetőséget kínálhatnak a befektetők számára a bizonytalan makrogazdasági környezetben.
A CLARITY Acthez hasonló szabályozási kezdeményezések pedig hosszabb távon kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a kriptovaluták még szorosabban integrálódjanak a globális pénzügyi rendszerbe.