A Bybit is felveszi kínálatába a SpaceX kereskedését, most akár 30 ezer dolláros bónusszal
Cikk meghallgatása
2026-ra kezd teljesen elmosódni a határvonal a kriptovaluták és a hagyományos pénzügyek között. A vezető kriptovaluta-tőzsdék felismerve a változó felhasználói igényeket kínálatukba már felvették a tokenizált részvényeket is, ugyanakkor a hagyományos értékpapírok mellett nemesfémek és részvénykibocsátás előtt álló eszközök is elérhetők – mint a SpaceX, és most ehhez a sorhoz csatlakozik a Bybit.
A SpaceX várható június 12-i tőzsdei bevezetése a Nasdaqon a történelem egyik legnagyobb listázására utal, a kriptovaluta-platformokon pedig a kereskedés már hetek óta elérhető. Hogy a felhasználó a Bybitet, vagy éppenséggel a Krakent, a Hyperliquidet, vagy a Bitgetet választja, csak az egyéni preferenciákon múlik. Ehhez jön most hozzá akár 30 ezer dollárnyi stabilcoin-bónusz, amit a kínai tőzsde kínál.
Amit a Bybit IPO Expressről tudni érdemes
Június 7-én, vasárnap indult el a kínai kriptovaluta-tőzsde, a Bybit úgynevezett IPO Express szolgáltatása, melyen keresztül a felhasználók USDC stabilcoinban jegyezhetnek elő tokenizált részvényekre – köztük például a SpaceX-re is.
Az indikatív ár részvényenként jelenleg 135 USDC plusz egy 5%-os egyszeri, jegyzési díj, a minimum befektetés pedig 100 USDC, ahol egy felhasználó legfeljebb 50 megbízást adhat le. A jelenlegi információk szerint a kampány magyar idő szerint június 11-én, 10:00-kor ér véget, vagyis még nagyjából három napja van mindenkinek felkészülni az allokációra.
Ha a végleges IPO-ár az indikatív ártól legfeljebb 20%-kal tér el, a Bybit automatikusan jegyez; ha ennél nagyobb az eltérés, a felhasználónak manuálisan kell megerősítenie a szándékát. A Polymarket jelenlegi piacai szerint a végső piaci kapitalizáció valahol 2,1 billió dollár körül debütálhat.
Az xStocks rendszer 2025 júniusi indulása óta egyébként több mint 32 milliárd dollárnyi tranzakciót bonyolítottak le globálisan a Bybiten, néhány óra alatt pedig 21 millió dollárnyi előjegyzés született meg.
A Bybit kriptotőzsde most egy másik kampányt is párhuzamosan folytat: aki most csatlakozik a Bybit kriptovaluta-tőzsdéhez akár 30 ezer dollárnyi USDT bónuszban is részesülhet az elhelyezett összeg és a kereskedési mennyiség függvényében – bár a legnagyobb jutalomhoz 250 ezer dolláros depositra és 150 millió dollárnyi kereskedésre van szükség, ugyanakkor az 50 dolláros bónusz már 500 dollár felutalástól is elérhető. Mindemellett zajlik most kereskedési verseny, botok csatája, valamint egy szerdai airdrop-kampány, ahol az összdíjazás 120 ezer dollár.
Hasonló szolgáltatás más platformokon
Hasonlóan a Bybithez, a Binance és az OKX is felvette már kínálatába a SpaceX kereskedését, de a legnagyobb érdeklődés egyelőre a Hyperliquid örökös kontraktusán van. A Kraken június 5-én indította el hasonló konstrukcióját az $SPCXx ticker alatt, több mint 110 piacon elérhetővé téve a részvénykitettséget.
A két modell kockázata eltérő: az örökös kontraktusok árfolyamát külső orákulum-adatforrások és likviditási mechanizmusok határozzák meg – ennek veszélyességét jól illusztrálja, hogy a Ventuals platformon egy oracle-hiba miatt a SpaceX-perp egyetlen 30 perces ablakban 45%-ot zuhant, és a tőzsde kártérítést volt kénytelen fizetni.
A tokenizált xStocks-struktúra ezzel szemben letétbe helyezett részvények ellen kibocsátott adósságinstrumentumokra épül – ez közelebb áll a valódi részvénykitettséghez, bár szavazati jogot és osztalékot ez sem biztosít.

