Maguk a republikánusok is betiltanák a Trump coint, már törvényt hoznak rá
Cikk meghallgatása
A republikánusok szerdán frissítették a digitális eszközök piacáról szóló törvényjavaslatot (Digital Asset Market Clarity Act), amelybe belefoglaltak egy tilalmat is azzal kapcsolatban, hogy a szövetségi tisztviselők nem bocsáthatnak ki és nem támogathatnak kriptovalutákat. Ezzel megtiltanák az elnöknek, minisztereknek és más szövetségi tisztviselőknek is a kriptovaluták és más digitális eszközök kibocsátását vagy támogatását. A jogsértések akár napi 250 000 dolláros büntetést is vonhatnak maguk után, az Igazságügyi Minisztériumot pedig végrehajtó hatóságként jelölték meg.
A törvényjavaslat fő támogatója, Cynthia Lummis wyoming-i republikánus szenátor a frissített törvényjavaslat szövegét a CNBC-nek mutatta be. Bernie Moreno ohiói republikánus szenátor, az intézkedés támogatója elmondta, hogy Donald Trump elnök aláírta a törvényjavaslat etikai részét. A Fehér Ház közölte, hogy a Fehér Ház kriptotanácsadójával, Patrick Witttel folytatott találkozót követően állapodott meg az etikai rendelkezésről – írja a The Hill.
„A kormányzat elkötelezett a Kongresszussal közös együttműködésben annak érdekében, hogy a CLARITY törvényt továbbvigyék, és beleegyezett a történelem legátfogóbb és legszélesebb körű etikai rendelkezésébe.” – mondta egy fehér házi tisztviselő a The Hillnek adott nyilatkozatában.
A demokraták régóta szorgalmazzák annak korlátozását, hogy a választott tisztségviselők a kriptoszektorból profitáljanak, tekintettel Trump és családja kiterjedt vállalkozásaira a kriptoszektorban. Trump nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a hivatalba lépését követő első évben körülbelül 1,2 milliárd dollár kriptovalutákkal kapcsolatos bevételre tett szert, amelyből körülbelül 580 millió dollár a World Liberty Financialhoz kötődik. Ez az a cég, amelyet a Trump családtagok alapítottak, és amely a WLFI irányítási tokent és az USD1 stabilcoint kínálja.
Még a félideji választások előtt elfogadhatják a törvényt
Még egy vitatott pont maradt fenn a törvényjavaslatban azzal kapcsolatban, hogy ki fogja betartatni az etikai tilalmat. A demokraták az állami főügyészek bevonását szorgalmazták a végrehajtó szerepkörbe, míg a republikánusok és a Fehér Ház az Igazságügyi Minisztériumot. Angela Alsobrooks marylandi demokrata szenátor szerdán azt mondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem hiteles végrehajtó hatóság. „Nézzék csak ezt az Igazságügyi Minisztériumot.” – mondta az újságíróknak a Capitoliumban. „Először is, teljesen komolytalanok, és egyszerűen őrültség bármiben is rájuk támaszkodni.”
John Thune, a Szenátus többségi vezetője (republikánus képviselő) azt nyilatkozta, hogy a Szenátus heteken belül megvitatja a törvényjavaslatot. „Szavazásra kerül sor, még nem tudom pontosan mikor, de a következő pár hétben.” – mondta szerdán az újságíróknak a Capitoliumban.
Még ha a törvényjavaslat eléri is a Szenátusban szükséges 60 szavazatos küszöböt, akkor is újra szavazni kell róla a Képviselőházban egy újabb körben, amelynek legvalószínűbb időpontja szeptember lesz.
A Clarity Act törvényjavaslatot májusban 15-9 arányban jóváhagyta a Szenátus bankbizottsága. Olyan kriptocégek, mint a Coinbase és a Ripple, is támogatták a törvényjavaslatot. A szektor szakértői arra kérik a Szenátust, hogy augusztus 7., a nyári szünet előtti utolsó nap előtt cselekedjen, figyelmeztetve, hogy ennek az időkeretnek az elmulasztása valószínűleg kockáztatná a törvényhozás esélyeit a félidős választások előtt.
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
