Távozik a Binance pénzügyi igazgatója, állítólag nem a hackertámadás miatt

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Október végén történelmi hackertámadás rázta meg a kripotvaluta-piacot, ugyanis az idáig sebezhetetlennek tűnő, mindent kibíró, mégis iparági vezetőnek számító Binance tőzsdéjét mindössze húsz perc alatt szinte kisemmizték. A feltételezhetően észak-koreai hackerek célzott támadása a kínai kriptotőzsdék ellen tovább folytatódik, és bár a hatmilliárd dolláros kárt szinte sikerült néhány napon belül teljesen megtéríteni és az ügyfelek bizalmát visszaállítani, nem maradhat személyi áldozat nélkül az ügy.

A vezetőség szerint puszta véletlen egybeesés, de távozik a Binance pénzügyi vezetője, amely állítólag egy féléve tervezett lépés volt. A történtek azonban túlmutatnak egyetlen vállalaton, mégis mennyire védhetők a felhasználói vagyonok egy központosított tőzsde számára?

Így tűnt el az ellopott vagyon

Ahogyan arról beszámoltunk korábban, október 29-én, feltételezhetően észak-koreai támadók, több blokkláncon keresztül támadták meg a Binance kriptovaluta-tőzsde internethez kapcsolódó tárcáinak egy részét. Az események villámgyorsan követték egymást, ugyanis alig több mint húsz perc alatt már több mint ötmilliárd dollárt emeltek le a tárcákról, és az eszközök átváltása gördülékenyen ment, mivel a TraderTraitor csoport fel volt készülve minden fagyasztásra, mondhatni előre látták a lépéseket.

A Chainalysis szerint a támadás előkészítése kompromittált munkavállalói számítógépekre, rosszindulatú szoftverekre és megtévesztő állásajánlatokra épült. Az elkövetők érvényesnek látszó tranzakciós jogosultságokat kihasználva mozgatták át az eszközöket saját címeikre.

A Szövetségi Nyomozóiroda, vagyis az FBI azt is azonosította október 31-én, hogy a korábbi Bitget-támadásból származó pénzeszközökkel is sikerült összekeverni a most megszerzett vagyont, ami tovább erősíti az összefüggést – annak ellenére, hogy Phenjan tagadja érintettségét.

A Binance pótolta az ellopott készleteket

A legfrissebb, november 6-i adatok szerint az ellopott vagyon közel felét, vagyis 2,85 milliárd dollárt sikerült befagyasztani, további 3,11 milliárdot pedig sikeresen azonosítottak a támadókhoz köthető tárcacímeken. A fennmaradó, hozzávetőleg 470 millió dollár sorsa egyelőre nem tisztázott, de ez nem jelenti automatikusan, hogy végleg elveszett.

Mivel ilyenkor hirtelen nagy összegeket helyeznek el a támadók kevésbé ismert decentralizált pénzügyi protokollokon is, a tranzakciós díj sokkal magasabb egy átlagos váltásnál, mivel a likviditás nem feltétlen teszi lehetővé a sztenderd piaci körülmények között történő váltás lehetőségét.

Az Elliptic szerint a hackerek már 124 millió dollárnyi eszközt váltottak bitcoinra, ám tényleges készpénzzé alakításra csak elhanyagolható összegnél utalnak jelek. A blokklánc átláthatósága segíti a nyomozást, ugyanakkor a decentralizált váltók és keverőszolgáltatások megnehezítik a vagyon visszaszerzését.

A Binance saját közleménye szerint november negyedikére az érintett eszközök 98%-át sikeresen pótolta saját forrásaiból, miközben a kiutalások, a staking és a kereskedés már zavartalanul működik az összes blokkláncok.

A közösségi bizalom helyreállítása azonban nehezebb feladat: a tartalékigazolások ellenére továbbra is kérdéses, hogyan kerülhette meg a támadás a belső biztonsági ellenőrzéseket.

Vezetőváltás a válság közepette

Természetesen nem maradhatott az ügy vezéráldozat nélkül annak ellenére, hogy Yi He vezérigazgató szerint csak „véletlen egybeesésről” van szó: a Binance pénzügyi igazgatójaként tevékenykedő Kaiser Ng ugyanis öt évet követően távozik pozíciójából, helyét pedig az Airwallex korábbi alelnöke, Justin Yek tölti majd be.

„Kaiser Ng több mint öt év után úgy döntött, új vállalkozásba kezd, az átmenet terve pedig már az elmúlt fél évben megvalósítás alatt állt.”

Bár nincs bizonyíték arra, hogy a vezetőváltás összefüggne a támadással, az időzítés fokozhatja a befektetői bizonytalanságot. Ezt próbálja enyhíteni a tőzsde által közzétett tartalékigazolás, ahol a tárcacímek mellett az is látszik, hogy több eszköznél – például a BNB-nél, az USDC-nél és a DOGE-nál is – több mint 100%-os a lefedettség.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo