A Bahama-szigetek elindította hivatalos digitális fizetőeszközét

A CBDC pionírjai

Általában amikor állami digitális fizetőeszközökről (CBDC) van szó, akkor mindig tesztekről vagy speciális projektekről lehet csak írni. A koncepció már nagyon régóta itt van velünk, de igazából élesbe még senki nem mert elindítani egy ilyen projektet teljeskörűen. Sokszor a kriptovalutákkal egy lapon szokták őket említeni, pedig azoktól azért elég sokban különböznek, főleg mert például centrálisan ellenőrzik és kontrollálják őket. Sőt, blokklánc vagy más megosztott főkönyv sem szükséges hozzájuk.

Egy 2020 év elején készített felmérés szerint a világ összes központi bankjának 80%-a már valamilyen formában dolgozik egy CBDC bevezetésén, köztük Magyarország is. Azonban hiába vannak ilyen sok az érdeklődők, igazán előre csak néhány ország jutott a projekttel. Ezen országok közül is kiemelkedik Kína, ahol például már többször használtak élesben ilyen fizetőeszközt, ezen a megosztáson például egy kínai magánszemély hajt végre tranzakciót a digitális RMB-vel.

A karibi CBDC-csoda

Az országok között még élenjárónak számít Svédország, a Bahama-szigetek és a Marshall-szigetek is. A Bahama-szigetek lesz a mai cikkünk főszereplője, ugyanis ha hinni lehet a híreknek, akkor elindult élesben, mindenki számára elérhetően a “sand dollar“, az ország digitális fizetőeszköze. Ezt a Project Sand Dollar oldalán jelentették be tegnap és azóta bejárt a hír a világot. És ezzel ez a kis, kevesebb mint 400 ezer lakossal bíró és hétszáznál is több szigeten elterülő ország lett a világon az első, amely élesbe tett egy CBDC-projektet. A Sand Dollarral a felhasználók mobiltelefon segítségével tudnak majd tranzakciókat végrehajtani. Ez jó választás, hiszen a lakosság majdnem 90%-a rendelkezik mobiltelefonnal.

Nassau, a főváros
Forrás: britannica.com

További részletek

A használathoz nem kell mást tenni, mint a felhasználónak telepítenie a központi bank által jóváhagyott e-pénztárca alkalmazást. Ezután pedig már szabadon lehet használni a digitális fizetőeszközt bármely kereskedőnél. Bár eddig is tudtuk, hogy a Bahama-szigetek jól áll a CBDC bevezetésével, azért ez most váratlan bejelentés volt. Legutoljára 2019-ben hallottunk a projektről, amikor 48 ezer Sand Dollart osztottak szét két kis szigeten, hogy ott teszteljék a használatát. Valójában 1 Sand Dollar az 1 amerikai dollárt ér, hiszen a Sand Dollar árfolyamát a bahamai dollárhoz kötik, ami pedig az amerikai dollárhoz van kötve. A cél egyébként a bevezetéssel az, hogy azokat is bevonják egy kontrollált keretek között működő fizetési rendszerbe, akik eddig nem voltak banki ügyfelek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük