A Bank of China Bitcoin történelemről oktatja az állampolgárokat

Mialatt néhány ország mindent megtesz, hogy limitálja a Bitcoin, mint fizetőeszköz és értékőrző terjedését, addig a Bank of China (Kínai Nemzeti Bank) elkezdett nyitni felé. Mi sem bizonyítja jobban, mint az a bejegyzés, amiben a Bitcoin alapjait és 10 éves történetét magyarázza az állampolgároknak.

Az infógrafika tegnapelőtt került fel az oldalra Kína negyedik legnagyobb kereskedelmi bankjának oldalára és meglehetősen érthetően írja a Bitcoin működéséről, értékéről és a digitális érmét körülvevő tévhitekről.

A bank szerint a kriptopénzt egykoron a „gazdagok legendájának” hívták köszönhetően a 2017-es ralit, ami az árfolyamát 20 000 dollárra katapultálta.

Ennek hatására a bitcoin iránt érdeklődők száma az égbe szökött, hisz a jelentősebb médiaportálok a bitcoinról beszéltek, bár nem sokan voltak, akik értették is a működését. Mindmáig sokak képzeletében úgy él a Bitcoin, mint a gyors meggazdagodás eszköze, de sokszor a csalók, bűnözők pénzének is titulálják.

Az infógrafika három részből áll: első részben történelem, Bitcoin működése és a decentralizált rendszerek, illetve bányászata, hasznossága kerül összefoglalásra. A másodikban a Bitcoin speciális tulajdonságaira fókuszál, árfolyamára és volatilitására, illetve az árfolyamát hajtó tényezőkre. Megjegyzi, a bitcoin kereskedelem olyan mint a hullámvasút és a ‘gyávák’ nem tudják kellően megfelelően kezelni.

Növekvő bitcoin ATM szám

Az utolsó részben a Bank of China Bitcoin elfogadottságát vesézi ki, mint például a gyorsan növekvő bitcoin pénzautomata telepítések számát.

Az infógrafika kitér azokra a potentátokra is, akik különböző okok miatt nem tudnak megbarátkozni a Bitcoin létezésével: Warren Buffett, Berkshire Hathaway CEO, Jamie Dimon a JPMorgan Chase bank vezetője és a Bridgewater Ray Dalio-ja.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo