Egy új kutatás szerint a befektetők egyre inkább az altcoinok felé fordulnak

Érdekes tanulmányt jelentetett meg nemrégiben a Nickel Digital Asset Management. A cég alapvetően a hagyományos pénzpiaci befektetők és a digitális befektetési lehetőségek között igyekszik közvetíteni. A kutatásból egyértelműen az látszik, hogy az intézményi befektetők és alapkezelők bitcoinba történt befektetéseikkel először tapasztalatokat gyűjtöttek a kriptovilágban. Most pedig a tapasztalatok birtokában az altcoinok felé fordultak. A tanulmány szerint azon intézményi befektetők 32%-a, akik már rendelkeznek bitcoinnal a portfoliójukban, a következő 12 hónapban be fognak fektetni legalább egy altcoinba.

Most jön még csak az altcoinok igazi szárnyalása

Ráadásul a 33%-a a megkérdezett befektetőknek úgy gondolja, hogy jelentős összeggel fogják megkezdeni az altcoin befektetéseiket. Viszont 29%-uk inkább fokozatos befektetésekről beszélt. A befektetők többsége egyébként két okból fordul az altcoinok felé. Egyrészt azért, mert diverzifikálni akarnak és már nem csak bitcoinban akarnak befektetéseket tartani a kriptoszektorban. Másrészt úgy látják, hogy a kriptopiacon zajló növekedésben már az altcoinok tekintetében is komolyan lehet profitálni a bővülésből. 44%-a a megkérdezett befektetőknek úgy nyilatkozott, hogy további erős növekedésre számítanak. Így a hosszútávú befektetés is csábító opció.

Altcoinok

A Nickel Digital vezetője a tanulmány kapcsán arról posztolt, hogy az eredmények egyértelműen összhangban vannak azzal a ténnyel, hogy egyes altcoinok jobban növekednek, mint a bitcoin. És ez főleg annak köszönhető, hogy a DeFi protokollok már valódi élethelyzetekre és problémákra kínálnak megoldásokat, nagyobb lehetőségekkel, mint a bitcoin. A megkérdezett befektetők és alapkezelők 5 országot képviselnek (USA, Anglia, Franciaország, Németország és az Egyesült Arab Emírségek) és közel 300 milliárd dollárnyi eszközt kezelnek. A kutatás eredménye amúgy azt is erősíti, amiről több szakértő és kriptos elemző korábban már beszélt, azaz hogy az altcoinok szárnyalása most fog igazán majd bekövetkezni.