A bitcoin az 5 millió dolláros árfolyamot is el fogja érni – de közben a legtöbben veszíteni fognak rajta

Egy ismert bitcoin elemző-influenszer az egyik legoptimistább árfolyam előrejelzést adta, azonban úgy véli a magas árfolyamból csak nagyon kevesen fognak profitálni.

Carl the Moon néven futó elemzőnek 170 ezer követője van a Twitteren és a Youtube-on, elég sokan figyelik az elmezéseit nap, mint nap. A napokban adott interjújában a bitcoin lehetséges jövőbeli árfolyamát elemezte, mely szerinte leginkább a fiat pénzek jövőjétől függ.

Ha megnézzük a pénzkínálatot a világban, ennek értéke jelenleg 100 trillió dollár. Ha a bitcoin átveszi az egész fiat rendszer likviditását, akkor ez azt jelenti a piaci kapitalizáció is elérheti ezt az összeget. Ez alapján a bitcoin árfolyama az 5 millió dollárt is elérheti ekkor.

Carl szerint a jelenlegi gazdasági környezet a bitcoin számára kedvez. Véleménye szerint a 20 ezer dolláros árfolyamot könnyedén meg fogja ugorni a bitcoin, köszönhetően a központi bankok pénznyomtatásának. Hiszen pontosan emiatt a valós inflációs fenyegetettség miatt hozták létre annak idején a bitcoint, több, mint egy évtizeddel ezelőtt. Fundamentálisan tehát még nagyobb erősödést vár a bitcointól Carl, mint technikai alapon.

Miközben az árfolyam az elemző szerint jelentősen fog növekedni a következő években, úgy véli, ebből csak igen kevesen fognak profitálni. A legnagyobb nyertesek mindenképpen a HODLerek lesznek, akik mindössze csak tartják a bitcoint az évek során. Elmélete szerint a következő évtized legjobban teljesítő eszköze IS a bitcoin lesz. Bár a kereskedők rövidtávon nagyobb profitra tudnak szert tenni, Carl szerint, csak a profik tudnak hosszútávon pozitív jövedelmet generálni a bitcoin kereskedéssel. Az emberek 80-90%, azonban veszít a nem megfelelően választott pozíciókon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük