A Bitstamp inkább nem kér Elon Musk Dogecoinjából

A Bitstamp vezérigazgatója, Julian Sawyer nem nyilatkozott túl barátságosan a Dogecoinról. Véleménye szerint az Elon Musk által az egekbe hájpolt, majd összeszakadt, majd megint megindult Dogecoin nem elég komolyan vehető ahhoz, hogy elérhetővé tegyék a Bitstamp platformon.

A Bitstamp kriptotőzsde annak idején az elsők között kezdett digitális érmékkel foglalkozni. A saját maguk által megfogalmazott filozófiájuk már a kezdetektől fogva a “minőség a mennyiség elve felett” volt, vagyis kifejezetten óvatosak bármilyen altcoint hozzáadni a platformhoz. Ebből kifolyólag természetesen nem a Dogecoin az egyetlen alternatív érme, ami nem elérhető és várhatóan soha nem is lesz elérhető az oldalon.

Sawyer ennél is tovább ment és Elon Musk Dogecoinnal kapcsolatos random, felelőtlen kijelentéseit egyenesen piaci manipulációnak nevezte. Ezzel egyébként nincs egyedül, egyesek még börtönbe is küldenék Muskot az egész Dogecoin agymenés miatt.

Először venni, aztán gondolkodni

Sawyer szavaival élve: “Nem helyes, ha egy eszköz árfolyama egy milliárdos szavára az egekbe szökik, majd egy másik szavára a padlóra zuhan”. Szerinte a kriptotőzsdéknek sokkal nagyobb hangsúlyt kéne fektetniük a saját felhasználóik védelmére, ahelyett, hogy a profitot és a nagyobb felhasználói bázist üldözve újabb és újabb altcoinokat tesznek elérhetővé.

A legtöbb kriptotőzsde azonban sajnos úgy tűnik, hogy nem osztja a Bitstamp Dogecoinról alkotott véleményét. Előszőr idén májusban kezdett elérhető lenni a kutyás viccérme a nagyobb, “mainstream” platformokon, majd júniusban a legnagyobb kriptotőzsdén a Coinbasen is kereskedhetővé vált.

Mára pedig már gyakorlatilag az összes internetes kereskedési platformon elérhető, olyanokat is beleértve, amelyek alapvetően hagyományos eszközökkel foglalkoznak, például részvényekkel és nyersanyag derivativákkal.

A Dogecoin a május közepi 70 centes csúcsról egészen 20 centig esett vissza, mielőtt magára talált, és jelenleg is csak 30 cent körül vegetál. Tehát mire elérhetővé vált a mainstream platformokon, az igazi hájp már véget is ért, és aki ekkor szállt be az nem tudott jól járni.

Ehhez képest a legnépszerűbb online kereskedési alkalmazás, a RobinHood saját jelentése szerint, az adás-vételek utáni jutalékbevételeinek 34 százalékát Dogecoinból szerezte 2021 első negyedévében. Úgy, hogy a Dogecoin csak egyetlen az oldalon kínált több száz digitalis érme és hagyományos eszköz, pl. részvény közül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük