A Coinbase buktatta le a “terrorizmus atyját”

A szélsőséges nézeteiről ismert Khuram Iqbalt harmadjára is letartóztatták, miután a rendőrség razziázott a 29 éves férfi cardiffi otthonában. A rendőrség a Coinbase által szolgáltatott adatok alapján rendelte el a házkutatást, amely során több terhelő bizonyíték is előkerült.

A pancser terrorista jelölt

Iqbal már korábban is a rendőrség látókörébe került, mivel többször is megpróbált csatlakozni az al-Kaida szervezetéhez. A második alkalommal Kenyába repült, de onnan a helyi hatóságok kitoloncolták. Ezután került be az Egyesült Királyság Prevent elnevezésű, szélsőségeseket célzó rehabilitációs programjába.
A jelek szerint azonban nem sikerült jobb belátásra bírni, mert 2014-ben terrorista kiadványok terjesztése és terroristákhoz köthető adatok birtoklása miatt ítélték három év három hónap letöltendő börtönbüntetésre. 2015-ben ugyan feltételesen szabadlábra engedték, de 2016-ban ismét be kellett vonulnia.

Spicli Coinbase

Az akkori ítélet szerint a szabadságvesztés mellett 10 éves bejelentési kötelezettség is terhelte, amely alapján az általa használt e-mail címeket, illetve egyéb digitális fiókokat is le kellett volna jelentenie a rendőrségnél. Iqbal azonban, aki a neten a hangzatos Abu Irhaab, arabul a “terrorizmus atyja” néven fut, ennek nem tett eleget, és több email címet és egy Coinbase fiókot is regisztrált a rendőrség tudta nélkül. A Coinbase a náluk létrehozott fiókon keresztül lebonyolított ügyletek miatt tett bejelentést a rendőrségen. A házkutatás során lefoglalták a telefonját is, amin a Coinbase applikációja mellett még a darknetes Tor böngésző is telepítve volt.

Ismét börtön

Az ügyész szerint a kriptovaluták által biztosított anonimitás és az eltitkolt e-mail címeknek köszönhetően Iqbal a rendőrség tudták kívül tevékenykedhetett. A vádlott ki is használta a lehetőséget, hiszen 2017 és 2020 márciusa között 392 tranzakciót bonyolított le közel 12000 angol font értékben. A legutóbb 2020 januárjában fizetett háromszor bitcoinban egy lopott bankkártya adatokra specializálódott darknetes oldalon.

Iqbal elsimerte ugyan, hogy kereskedett a Coinbasen keresztül, de tagadta, hogy a darkneten is tevékenykedett volna. A védelem szerint az adatszolgáltatás elmulasztása nem volt szándékos és a darknetes oldalak látogatása nem bírt jelentőséggel. Ezt a nevetséges kifogást a bíró élből elutasította, és tizenhat hónap letöltendőre ítélte a “terrorizmus atyját”, ami további egy évvel meghosszabbítható.

Terjedő netes bűnözés

Az ügy kapcsán Paul Grewal, a Coinbase vezető jogi képviselője, elmondta, hogy az esetek többségében még mindig a hatósági megkeresésekre reagálva szolgáltatnak ki adatokat. Hangsúlyozta, hogy kizárólag jogilag megalapozott esetben adnak ki adatokat, például bírósági végzések, idézések, vagy házkutatási parancsok esetén. Az idei év első három negyedévében 5562 alkalommal léptek különböző hatóságok kapcsolatba velük, 27%-kal több esetben, mint az előző évben. Az esetek 93%-ban bűnügyi nyomozáshoz kértek további adatokat. Az adatigénylések több mint háromnegyede az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból és Németországból futott be.