A Coinbase és a Gemini is beszáll az árverésbe a Celsius eszközeiért

A csődbe ment Celsius Network kriptohitelező eszközeiért a Coinbase és Gemini kriptotőzsdék konzorciumok részeként licitálni fognak az április 25-re tervezett árverésen. Az aukció jelentős lépés a Celsius ügyfelei számára, hogy visszakapják elvesztett pénzeszközeiket, miután a vállalat az előző év folyamán került csődbe.

A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy az egyik konzorcium a Fahrenheit, amely mögött az Arrington Capital kockázati tőkecég áll, és ami a blokklánc-befektető Michael Arrington tulajdonában van. A konzorcium további résztvevői a Proof Group Capital Management, az Algorand korábbi vezérigazgatója, Steven Kokinos és Ravi Kaza befektetési bankár.

Arrington egy azóta már törölt tweetben jegyezte meg, hogy a Coinbase egyike a Fahrenheit-et támogató vállalatoknak.

Michael Arrington bejegyzése az aukcióról. Forrás: Cointelegraph.

A Celsius eszközeire licitáló másik csoport a Blockchain Recovery Investment Committee. Ezt a Gemini kriptotőzsde, a VanEck alapkezelő, a Global X Digital Bitcoin bányászati cég és a Plutus alkotja.

Mindkét konzorcium a NovaWulf Digital Managementtel, a csődbe ment Celsius első ajánlattevője mellett licitálhat majd. A NovaWulf ajánlata 45 és 55 millió dollár közötti készpénzes hozzájárulást, valamint egy új, teljes egészében a Celsius hitelezőinek tulajdonában lévő nyilvános platform létrehozását tartalmazza. Ennek köszönhetően az ügyfelek pénzeszközeinek akár 70%-át is visszakaphatják majd.

Arrington tweetjei alapján a Fahrenheit konzorcium egy új vállalat létrehozását is javasolja, amelynek legfőbb célja a cég eszközeinek növelése lesz. A létrejövő vállalatot a kriptoiparban jártas operátorok vezetnék, és jelentős Bitcoin bányászati eszközökkel, lakossági és intézményi hitelekkel, különböző kriptoeszközökkel és kockázati tőkeportfólióval rendelkezne.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo