A Fed elemzői szerint jellegét tekintve a bitcoin is fiat pénz

  • 12
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A bitcoin egyik legnagyobb kontrasztjaként gyakran hivatkozunk a fiat pénzekre. A Fed szerint azonban a vezető kriptovaluta valójában maga is ebbe a kategóriába tartozik.

A Federal Reserve égisze alatt működő Liberty Street Economics június 18-án megjelent elemzése szerint hibás megközelítés úgy gondolni a bitcoinra, mint egy „újfajta pénz”-re. Mint mondják, a kifejezésben a „pénz” szó megállja ugyan a helyét, újfajtának viszont nincs okunk nevezni.

A bitcoin átruházhatóságának lehetősége – vagyis elektronikus úton, mindenféle harmadik fél közvetítése nélkül – az, amely radikális újdonságnak számít.

A pénz három fajtája

A szerzők a pénzt három kategóriába sorolják: ezek a fiat pénzek, a vagyoneszközzel fedezett pénzek és a követeléssel fedezett pénzek.

Fiat pénznek olyan, eredendően értéktelen objektumok felelnek meg, amelyek értéke azon a hiten alapszik, hogy el fogják fogadni értékes termékekért és szolgáltatásokért cserébe.

– áll a cikkben.

Ezt talán nem nehéz megérteni, hiszen a pénztárcánkban tárolt készpénz fizikailag nem ér többet, mint előállítási költsége. A két elemző szerint a bitcoin is ezt a tábort erősíti.

Vagyoneszközzel fedezett például egy aranyérme, hiszen az arany – ritkaságából és számos hasznos tulajdonságából adódóan – egyébként is rendelkezik értékkel. Szintén fontos tényező, hogy az aranyérmében található nemesfémet bárki kinyerheti, és más, hasznos célokra használhatja azt fel.

Ha valamilyen intézmény vagy szervezet nem feltétlenül rendelkezik a pénzünk fedezetével, de ígéretet tesz arra, hogy azt értékes termékekre vagy szolgáltatásokra tudja cserélni, akkor követeléssel fedezett pénzről beszélhetünk. Az értekezés szerint ilyennek számítanak például a bankbetétek, vagy egy hűségkupon, amit kávéra válthatunk.

A továbbítás három fajtája

A fent taglalt pénzek továbbítása szintén háromféle módon történhet: fizikai úton; elektronikus úton, megbízható harmadik fél segítségével; elektronikus úton, harmadik fél nélkül.

A bankjegyekkel és érmékkel való fizetés természetesen fizikainak számít. A pénzutalások legnagyobb hányadáért ma azok az elektronikus fizetések felelnek, amelyeket valamilyen harmadik fél közvetítése révén valósíthatunk meg.

Harmadik félre főleg azért van szükség, hogy bizonyítsák, a pénz utalója rendelkezik megfelelő egyenleggel, valamint azért, hogy az utalás biztonságosan, illetéktelen támadók hozzáférése nélkül valósulhasson meg.

A két elemző szerint voltaképp a decentralizált hálózat használata az, amely a bitcoint megkülönbözteti a ma ismert pénztovábbítási lehetőségektől.

A decentralizált hálózat lényege, hogy a tranzakciók egy olyan elosztott főkönyvön kerülnek feljegyzésre, amelyet az ún. csomópontokon tárolnak, és amelyet a bányászok hitelesítenek. Kvázi a bányászok vállalják fel a bank szerepét, cserébe a tranzakciós díjakért, de főleg a kibányászott blokkokért járó jutalmakért.

Összegzés

A kutatók a fenti megállapításokat az alábbi táblázatban összegezték, példákkal szemléltetve:

Táblázat a pénz fajtáiról és továbbításának módjairól

És hogy mi jöhet ezután? Nos, jogi szempontból valószínűleg mindez nem jelent változást, hiszen magának a bejegyzésnek az alján is szerepel egy felelősségkizárás, mely szerint az értekezés nem tükrözi a Federal Reserve véleményét.

Ennek ellenére – ahogy azt a kutatók az utolsó bekezdésben megjegyzik – mindez segíthet a kriptovalutáknak abban, hogy további fejlődésük során még hasznosabbá válhassanak.

Visszhangok a közösségből

A Peter Schiff, a bitcoinszkeptikus aranymágnás azonnal kapott az alkalmon, és a Twitteren kürtölte világgá a jegybank megállapításait:

A Fed jól látja a bitcoint. A fiat pénzek közé sorolja, ellentétben az arannyal, amelynek valódi értéke van. Semmi újat nem lát a Bitcoinban, csak a cseréje módjában. Mivel mind a hagyományos, mind pedig a kripto fiat elveszett, a megtakarítók vissza fognak térni az aranyhoz.

Erre válaszul Ivan on Tech népszerű kriptoyoutube-er megjegyezte:

Legfeljebb 21 millió bitcoin fog létezni valaha. Senki sem tudja, mennyi bitcoin vár még kibányászásra. Hamarosan valószínűleg aszteroidákat fogunk bányászni. Az arany árfolyamának meg brrrrrrrrr lesz.

FRISSÍTÉS (2020. június 22.): Csabai Csaba, a hazai INLOCK.io közösségi kölcsönplatform vezetője az általa vezetett Varience blogon így kommentálta az értekezést:

Ez nagyjából egy olyan szintű logika, mint amikor a vidéki paraszt bácsi csak háromféle madarat ismer (veréb, sas és gólya), majd az egyszer véletlenül arra tévedő sirályra felnézve közli, hogy: “jó hát ez tuti gólya, mert fehér és nagy”.

Az erről szóló véleménybejegyzését ide kattintva olvashatjátok el.

(Forrás: Michael Lee and Antoine Martin, “Bitcoin Is Not a New Type of Money,” Federal Reserve Bank of New York Liberty Street Economics, June 18, 2020.)

Kapcsolódó:


  • 12
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.