A fiat pénzek megnyerték a kriptók elleni csatát, állítja a BIS vezetője

Agustin Carstens, a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) feje úgy véli, hogy a kriptovaluták és a fiat pénzek közötti csata véget ért, és az utóbbi került ki győztesként.

“Ezt a csatát megnyertük… Nem elég, ha kizárólag egy technológia áll egy valuta mögött.” – mondta Carstens a Bloomberg TV-nek adott szerdai interjújában. “Csak a központi bankok mögött álló jogi, történelmi infrastruktúra adhat hitelességet a pénznek.” – tette hozzá a BIS vezetője.

Carstens emellett “határozott fellépést” vár a G20-országoktól a digitális eszközök szigorúbb szabályozása érdekében, leszögezve, hogy a kriptovaluták csak “bizonyos feltételek mellett” létezhetnek.

A BIS feje három pontban kritizálta a kriptókat

Nem ez volt az első alkalom, hogy Carstens a kriptovaluták ellen szólalt fel. A BIS feje például társszerzője volt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik 2022 szeptemberében közzétett jelentésének, amelyben három olyan hibát vázolt fel, amik megakadályozzák, hogy a kriptopénzek a “monetáris rendszer szilárd alapjaként” működjenek.

Carstens szerint az egyik ilyen probléma, hogy a kriptók sokszor nagyon volatilisek. Emellett szerinte a fiat pénzekhez kötött stabilcoinok “kizárólag a jegybankok által kibocsátott valódi pénztől kölcsönöznek hitelességet.”

A második hiba, hogy míg a fiat pénzek mögött mindig ott áll az adott ország központi bankja, amely garantálja a valuta stabilitását, addig a digitális eszközök nem rendelkeznek semmilyen központi, kormányzati szintű intézménnyel.

A BIS vezetője szerint a harmadik problémát pedig az ingadozó díjak jelentik.

“Amikor például az Ethereum hálózat a tranzakciós limitjéhez közelít, a díjak exponenciálisan emelkednek. Ennek eredményeképpen az elmúlt két évben a felhasználók más blokkláncokat kezdtek el használni, ami a DeFi piac növekvő széthullásához vezetett.” – olvasható a Carstens által írt jelentésben.

Az amerikai kormány aggodalmát fejezte ki a kriptovalutákat érintő hackertámadások miatt

Tavaly októberben az Egyesült Államok Pénzügyi Stabilitási Felügyeleti Tanácsa (FSOC) figyelmeztetést adott ki, hogy a digitális eszközök lényegében alááshatják az ország pénzügyi stabilitását.

A kriptovaluták decentralizált jellege ellenére problémák merülhetnek fel az eszközök alapjául szolgáló elosztott főkönyvi technológia sebezhetősége miatt – állapította meg a szervezet.

“A kriptoeszközök kockázatot jelenthetnek az amerikai pénzügyi rendszer stabilitására, ezért szükséges azok megfelelő szabályozása, beleértve a már meglévő jogszabályok érvényesítését. Létfontosságú, hogy a kormányzati szereplők közösen dolgozzanak a digitális eszközök szabályozásán.” – olvasható a FSOC egyik jelentésében.

Emellett az amerikai kormány is aggodalmát fejezte ki a kriptovaluták miatt, mivel szerintük ezeknél fennáll a hackertámadások, a pénzügyi veszteségek és a csalások kockázata. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó 2021 júniusában, a Colonial Pipeline elleni zsarolóvírus-támadást követően helyezte a kormányzat figyelmébe a kriptókat. A Colonial kénytelen volt 75 bitcoint fizetni a hackereknek, ami az akkori árfolyammal számolva 4,4 millió dollárnak felel meg.

2021 júniusában egyébként Donald Trump korábbi elnök is jelezte, hogy nem rajong a bitcoinért, rámutatva arra, hogy az az amerikai dollárral versenyez a világ tartalékvalutájaként.