A fiatalok 40%-a használna kriptovalutákat termékek és szolgáltatások vásárlására

Ahogy haladunk az időben, a kriptovaluták úgy jutnak el egyre több emberhez, és válnak népszerűbbé. Ezt egy nemrégiben megjelent tanulmány is alátámasztja, amely szerint főleg a fiatalok körében növekszik azok száma, akik támogatják a kriptovaluták használatát termékek és szolgáltatások vásárlására. A Checkout.com felmérése szerint, amelyben 30 000 fogyasztó és 3000 kereskedő vett részt, a digitális eszközök népszerűségét elemezték.

Az eredmények szerint a 18 és 35 év közötti fogyasztók 40%-a tervezi, hogy a következő egy éven belül kriptovalutákkal fizet termékekért és szolgáltatásokért. A tavaly készült hasonló felmérésben 30%-a válaszolta ugyanezt. Továbbá az internetes vállalkozások 23%-a szeretné, hogy 2024-ig kriptovalutákkal is fizessenek vásárlóik.

Másrészt a tanulmányból a már kriptovaluta fizetéseket bevezetett vállalkozások elégedettségéről is tudomást kaphatunk. Közel 80%-a mondta, hogy a digitális eszközökkel egyszerűbb a fizetések kiegyenlítése, mint a hagyományos fiat valuták használata során.

„Azt hisszük, hogy ez tekinthető a legnagyobb ilyen jellegű fogyasztói felmérésnek, és az eredmények tisztán megmutatják a kriptovalutákhoz való hozzáállás alakulását világszerte. Ez egy hiteles átmenet a korai elfogadottságtól a gyakorlatiasabb, pragmatikusabb és pozitívabb szakaszba.” – mondta a Checkout.com kirptostratégiáért felelős vezetője.

Közel az 1 milliárd kriptovaluta felhasználó?

A digitális eszközök népszerűségének rohamos növekedését további felmérések is igazolják. Az év kezdetekor a Crypto.com közzétett egy jelentést a globális kriptovaluta ökoszisztémáról, amiben 300 millió kriptó felhasználóról tesznek említést világszerte. Továbbá megemlítik, hogy ez a szám akár már 2022 végére elérheti az 1 milliárd főt is. Másrészt a kriptovaluták mellett a metaverzum, az NFT-k és a Web3 is növekvő népszerűségnek örvendhet.

„Az átmenet alatt az egyre nagyobb keresletet értjük az olyan fintech cégek iránt, amelyek könnyen bevezethető megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtanak a kereskedők számára annak érdekében, hogy kriptovaluta fizetési lehetőségeket alkalmazzanak.  Arra számítunk, hogy ez a tendencia az évek múlásával egyre csak növekedni fog, ahogy egyre több szolgáltatást hidalunk át a Web3-ba.” – tette hozzá a Checkout.