A Fidelitynél most már a nyugdíjmegtakarításokat is lehet bitcoinba tenni

A New York Times hozott le nemrégiben egy hírt arról, hogy a Fidelity Investments befektetési alapja mostantól lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy nyugdíjmegtakarítási portfoliójukhoz bitcoint adhassanak. Bár Magyarországon nem annyira ismert szolgáltatóról van szó, a hír mégis óriási áttörés lehet a BTC számára. Ugyanis a Fidelity az Egyesült Államokban több mint 20 millió ember nyugdíjmegtakarításait kezeli. Egyben az elsőszámú nyugdíjpénztári alapnak tekinthető.

A Fidelity már régóta közismerten támogatja a bitcoint

A befektetési alap egyik vezetője szerint azért döntöttek a bitcoin lehetősége mellett, mert egyre több ügyfelük részéről merült fel erre vonatkozóan igény. A bejelentés alapján az idei évben később valamikor már a nyugdíjalap-hozzájárulásokat az ügyfelek bitcoinba is tehetik a cégnél, amiért cserébe 0,9%-os díjat kell fizetniük. Kérdés persze, hogy mit szólnak majd ehhez a szabályozók. Ugyanis az Egyesült Államokban a nyugdíjmegtakarítások kezelése komoly fókuszban van, ezért biztosan fogunk még hallani a Fidelity kezdeményezéséről. Még múlt hónapban az amerikai munkaügyi minisztérium figyelmeztetett a nyugdíjmegtakarítások bitcoinba helyezésével kapcsolatban.

Ráadásul itt nem szimplán arról van szó, hogy egy dolgozó szeretné a nyugdíjmegtakarításait bitcoinba tenni. Hiszen azokat a munkáltató fizeti a jövedelem után. Tehát ha a munkáltató nem vállalja, hogy hozzáadja a bitcoint, mint opciót a nyugdíjalaphoz, akkor nem lesz elérhető ez a lehetőség. A MicroStrategy, amely egyébként a legnagyobb vállalati bitcoin birtokosnak számít, már most kijelentette, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez. Azt még a végén említsük meg, hogy a Fidelity nem új a kriptovaluták világában. Már 2014-ben beszálltak a bitcoin bányászati üzletbe és 2018-ban saját kriptovaluta osztályt is létrehoztak. Ráadásul tavaly év végén a kanadai leányvállalatuk lett az első jóváhagyott bitcoin letétkezelő Kanadában.