A gazdagságod jövője lehet ez a három eddig még fel nem fedezett altcoin

A bitcoin felezés eseménye felpörgette a kriptopiacot, felkeltette sok befektetőben a reményt az árfolyamemelkedésre. Sokan úgy gondolják, hogy ez az esemény a Bitcoin árfolyamát az egekbe emelheti, és soha nem látott szinteket láthatunk majd a grafikonon. A potenciális növekedés közepette egyre nagyobb a felhajtás az altcoinok körül is. Észrevétlenül erősödnek ezek a digitális valuták is, sőt szép csendben rendszeresen meg is duplázzák az áraikat. Mai cikkünkbe ezekre az ígéretes altcoinokra fókuszálunk, amelyek akár a jövő gazdagságát is jelenhetik.

Choise.com (CHO): Túl a kis altcoinokon, megnyílt a lehetőség a növekedés előtt

A legutóbbi piaci zűrzavar során úgy tűnt, hogy a CHO token meglovagolja az ökoszisztémán belül megjelenő emelkedések hullámát. Valóban nagy volt az izgalom, mert a Choise.com mögött álló csapat utalt arra, hogy a projekt tokenomikájában áttörő forradalom zajlik. Egy rejtélyes oldalon egy CHO airdropot is bemutattak a korai befektetőknek, amely állítólag a cég történetének legnagyobbja lesz. Ezek az implicit bejelentések arra ösztönözték a CHO közösséget, hogy elkezdjék felhalmozni a tokent, aminek következtében a CHO ára két hónap alatt 400%-ot emelkedett. Figyelemre méltó az is, hogy egy hét alatt 90%-kal növelte értékét, abban az időszakban, amikor a Bitcoin egy ponton 10 000 dollárt veszített az értékéből. Ennek megfelelően a CHO  befektetők már több mint négyszeresére növelték induló tőkéjüket!

>>>Kapd el a fellendülést – Részesedj a CHO növekedéséből még ma!<<<

Choise.com forradalma a tokenomika terén a feltételezések szerint a CHO-t a kis kapitalizációjú altcoinok státuszán túlra emelheti. Emiatt a projekt közössége most újabb nagy dobásra készül, amely felülmúlhatja a legnagyobb kripto titánokat is ebben a piaci ciklusban. Kevesebb, mint 5 nap van hátra, hogy a Choise.com többéves történetének új korszakába lépjen, ezért itt az ideális alkalom, hogy alacsony áron szerezz be néhány CHO tokent! Mivel a mögöttes cég szilárdan lábakon áll, a CHO-ra egy igen akciódús utazás vár. Ha pedig alig várod, hogy teljesen felkészült legyél a következő rallyra, ne habozz, csatlakozz a várólistához, és gyarapítsd a CHO készletedet az ingyenes airdrop tokenekkel, amelyekkel a frissítés után még lenyűgözőbb eredményeket érhetsz majd el.

>>>Airdrop a korai befektetők számára – Hozd ki a legtöbbet a CHO alacsony kapitalizációjú potenciáljából!<<<

A Solana lendülete rövid és hosszú távon eltérő

A Solana jelenlegi árfolyama a 197,11 dolláron meghaladja a 10 napos 187,09 dolláron futó átlagot. Ez pozitív rövid távú lendületet mutat most, amely folytatódhat tovább is. Ha az árfolyam áttöri a közeli ellenállást 142,72 dollárnál, akkor már láthatjuk a 159,73 dolláros szint felé vezető utat is. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a legerősebb támasz csak 100,87 dollárnál van. Egy potenciális nagyobb esés tehát jelentős negatív nyomást helyezhet a Solanára, ha elindul a lavina.

Ha a 100 napos 122,18 dolláron álló átlagot nézzük, akkor hosszabb távon stabilabb és fokozatosabb emelkedést mutat a Solana. Amíg a jelenlegi árfolyam kényelmesen e mutató felett helyezkedik el, addig ez egy optimista jelzésnek tekinthető. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a 76,03 dolláros második támaszszintre való visszaesés lehetőségét. Másfelől nézve egy ilyen esés jó vásárlási lehetőséget kínálhat a hosszú távú befektetők számára, egyensúlyba hozva a rövid távú kockázatokat a várható nyereségekkel.

A Manta hálózati és növekedési kilátásai

Ha a Manta Network jelenlegi 2,97 dolláros árát nézzük, ami éppen a 10 napos 3,06 dolláros mozgóátlag alatt van, akkor a 3,38 dolláros növekedési potenciál lehet a legközelebbi szinten lévő ellenállás. Ha a lendület erősödik, akkor akár a 4,10 dolláros második ellenállási szint felé is nyomulhat az árfolyam. Ez azt jelzi, hogy van lehetőség a felfelé ívelésre, de a befektetőknek figyelembe kell venniük a 2,03 dolláros támaszszint közelségét a jelenlegi árfolyam szinthez képest. Ez már ad némi párnázottságot, ha az árfolyam csökkenni kezdene, de nem jelent túl tág mozgásteret.

Ezzel szemben, ha az árfolyam nem tudja fenntartani a jelenlegi szintet és 2,03 dollár alá esik, akkor további csökkenést láthatunk akár a második 1,41 dolláros támasz szint irányába. Ez a forgatókönyv rövid távú bizonytalanságot vagy hosszabb távon akár szélesebb körű piaci elmozdulásokat jelenthet. Ha azonban a Manta Network stabilizálódik és visszakapaszkodik, a 3,06 dolláros mozgóátlag fölé, akkor ott maradva biztosabb utat nyújthat a felépüléshez, magabiztosabb hangot adva a fokozatos felértékelődéshez.

Következtetések

A Bitcoin BTC Price BTC Price közelgő felezési eseménye a piac izgalmát váltotta ki, és az előrejelzések további jelentős emelkedést jeleznek. E várakozás közepette az olyan altcoinok, mint a Choise.com (CHO), a Solana SOL Price SOL Price és a Manta Network felkeltették a befektetők érdeklődését, mert mindegyik gyors növekedést mutat. Ezek a digitális valuták készen állnak arra, hogy kamatoztatják a kriptopiac lendületét, és ígéretet tesznek a befektetői portfólió átalakítására az innovatív megközelítéseikkel és jelentős nyereség lehetőségével.

Web: https://choise.ai/

***Figyelem! Fenti írásunk egy sajtóközlemény. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***