A Jaguár egy koncepciós demóban IOTA-t alkalmaz az autó energiájának a nyomonkövetésére

Az IOTA, egy elosztott főkönyvi technológiával dolgozó cég partnerségre lépett a Jaguár Land Rover autógyártóval egy koncepciós munka kidolgozására, amelyben az autó energiájának a nyomonkövetésére elosztott főkönyvi technológiát akarnak alkalmazni.

Az energiaforrás és felhasználás nyomonkövetése

Augusztus 30-án jelentette be az IOTA a hírt egy hivatalos blogposztban, amely szerint a Jaguár Land Roverrel és egy francia energiakutatás-fejlesztési központtal, az Engie Lab Crigennel dolgoznak majd közösen a koncepció demonstrálásán. A demonstráció célja bemutatni a nagyközönségnek a Jaguar I-Pace modell energiaforrását és felhasználását a trondheimi erőműben. Az erőmű épületének a beiktatása adja a koncepciós munka hátterét.

Russel Vickers, a Jaguar Land Rover jármű-mint-szolgáltatás mérnökség menedzsere nyilatkozott a koncepcióról, amely szerinte előrevetíti az energiatudatos okosvárosok jövőjét:

Ez az agilis kezdeményezés nagyon jól rávilágít arra, hogy a városok hogyan tudják átalakítani az infrastruktúrájukat és a közlekedésüket egy fenntartható és mindenki számára előnyös ökoszisztémává. Nagyon várjuk már, hogy bemutassuk a nagyközönségnek, hogyan tudnak az energiatudatos épületek és járművek mint a Jaguar I-Pace integráltan egy pozitív fenntarthatóságot létrehozni a Jaguar Land Rover Végállomás Zéró stratégiájával összhangban.”

A Jaguar I-Pace Iota okostárca

A jelentés szerint a Jaguar I-Pace része egy Iota okostárca, amelyet energiatöltésre használnak fel, és amit az Iota elosztott főkönyv technológiával követnek nyomon. Ez lehetővé teszi az I-Pace tulajdonosoknak, hogy az autót exkluzívan csak megújuló energiaforrásból származó energiával töltsék.

Ezt túlszárnyalva az I-Pace okostárcája lehetővé teszi az IOTA tokenek gyűjtését is azzal, hogy engedélyezi az autónak az útviszonyokkal kapcsolatos adatok automatikus jelentését, beleértve hol vannak kátyúk, milyen az időjárás és a forgalom. A megszerzett digitális valutával ezután fizetni lehet majd a különféle szolgáltatásokat mint az útdíjak, parkolás és töltés.

Az Iota Trinity tárca

Június elején az Iota Alapítvány bemutatta az új okostárcáját az IOTA tokeneknek. A tárcát Trinitynek nevezték el, amelynek funkciói közé tartozik a biometrikus azonosítás és a Keepass-kompatibilis biztonsági funkció is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük