A kormányoknak sokkal kevesebb dologba kellene beleszólniuk – állítja az amerikai képviselő


Tom Emmer amerikai képviselővel beszélgetett Anthony Pompliano legújabb podcastjében. Szó volt többek között Bitcoinról, decentralizációról, a Twitter-hackről és persze UFO-król is.

A Bitcoin decentralizált volta az, amely a fiat valuták fölé emeli a kriptopénzt – állítja Tom Emmer, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának republikánus tagja.

Az Anthony Pomplianónak augusztus 3-án adott interjújában elítélően beszélt az amerikai pénzügyi rendszerről és annak működéséről.

Az aranystandard támogatójaként azt sem tartja szerencsésnek, hogy az állam nagyobb mértékben avatkozik be az emberek pénzügyeibe, mint arra valójában szükség lenne. Mint mondta:

Úgy gondolom, most egy következő fázisba tartunk, éppen ezért izgat engem annyira a kriptó, ez a terület. Mert, azt gondolom, a kormánynak van valamiféle szerepe? Ja, nem fogom azt mondani, hogy „nincs”. Csak nem gondolom, hogy nagy szerepe lenne. Szerintem az emberek saját magukat is képesek rendszabályozni.

Friedrich Hayek közgazdász-filozófus Út a szolgasághoz c. könyve alapján Emmer rámutatott, hogy egy centralizált rendszerben mindig lennie kell valakinek – vagy valamilyen csoportnak –, akik a pénz csoportosításáról döntenek. Ez pedig soha nem egy pozitív dolog.

A beszélgetés során szóba került a nem régi Twitter-hack, amely segített rávilágítani, mennyire megbízhatatlanok is tudnak lenni néha a központosított rendszerek.

Mégis – mint mondja – reméli, a fiat rendszer túl fogja élni a megpróbáltatásokat. Amivel mindössze gondja van, az a kormányok által történő megfigyelés:

Nincs szükségem arra, hogy a kormány figyelje, mit csinálok. Nincs joguk ahhoz, hogy tudják, mit csinálok. És tudod, őszintén, már most túl sok információnak vannak a birtokában. […] Én annak a híve vagyok, hogy a kormány ne ékelődjön közbe.

Ebből kifolyólag a CBDC-kel, vagyis a központi bankok által kibocsátott digitális valutákkal kapcsolatban sem vall túl pozitív nézeteket:

Nem tetszik az ötlet […] Pomp, ne feledd, valakinek mindig irányítania kell. […] Ha kriptopénzekkel dolgozunk, te irányítod a te tárcádat, én irányítom az enyémet, és te és én hajtjuk végre a cserét egymás között. Mert nincs szükségünk a Nagy Testvérre, hogy figyeljen minket.

A beszélgetés végén amolyan felfrissülésként szó esett még földönkívüliekről, akikkel kapcsolatban nevetve elmondta, miszerint reméli, hogy léteznek.


Crypto.com referral bankkártya MCO Card.png - Ne maradj ki

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.