A kriptotőzsdék Bitcoin és Ethereum kínálata rendkívül alacsony szintet ér el, előnyben a Tradecurve és hasonló hibrid tőzsdék

Ahogy egyre több befektető veszi át a teljes irányítást eszközei felett, a Bitcoin és az Ethereum kínálata rekordalacsony szintre süllyedt. Ez jó hír lehet a tulajdonosok számára, mivel a tőzsdék alacsony készletei általában áremelkedést váltanak ki, de a tőzsdékre nézve már kevésbé kedvező a helyzet.

Eközben az olyan hibrid tőzsdék, mint a Tradecurve egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és az említett tőzsde jó úton halad afelé, hogy a következő néhány évben a vezető platformok közé kerüljön.

TradeCurve

A Shapella frissítés Ethereum-hiányt okozott

Ahogyan azt már tudjuk, az Ethereum legutóbbi és legjelentősebb Shapella frissítése lehetővé tette a stakelt érmék felszabadítását. Ennek eredményeképpen történt, hogy egyre többen szeretnék letétbe helyezni eszközeiket, így érte el a stakelők száma májusban a 2 milliót. Tehát sok befektető vonja ki ETH érméit a központi platformokról, hogy azt letétbe helyezve passzív jövedelemre tegyen szert.

Ez okozta az Ethereum kínálatának megcsappanását. A piaci kapitalizáció szerint második legnagyobb érme kínálata a tőzsdéken 10,1%-kal a legalacsonyabb szintre került 2015 óta. Elméletileg a tőzsdéken tartott Ethereum hiánya júniusban árnövekedést kellene, hogy kiváltson, ami miatt sokan adták a fejüket Ethereum vásárlásra.

TradeCurve

A Bitcoin-kínálat 5 éves mélypontra süllyedt

A bitcoin ára májusban folyamatosan csökkent. A cikk írásakor azonban a token egy emelkedő hullámot tapasztal, az érmével jelenleg közel 28 000 dolláron kereskednek. A piac továbbra is bízik a Bitcoin növekedésében. Egy kriptobálna nemrégiben 400 Bitcoinját mozgatta át egy másik tárcába, melynek értéke jelenlegi árfolyamon körülbelül 11,2 millió dollár.

A Bitcoin kínálata a tőzsdéken az Ethereuméhoz hasonlóan rendkívül alacsony. Jelenleg 2017 decembere óta a legalacsonyabb szinten áll, 5,7%-on. Ez összefügg a központosított tőzsdék átláthatóságának hiányával kapcsolatos aggodalmakkal. Az FTX összeomlása után sok Bitcoin-befektető vonta ki Bitcoinját az ilyen tőzsdékről, hogy megőrizze eszközeinek teljes körű felügyeletét.

TradeCurve

A Tradecurve igyekszik kihasználni az alacsony piaci bizalmat

Mivel a tőzsdéken tartott Bitcoin és Ethereum mennyisége rekordalacsony szintet ért el, a Tradecurve nagyszerű helyzetben van ahhoz, hogy előtérbe kerüljön decentralizált tőzsdéjével. A Tradecurve hibrid természete lehetővé teszi a befektetők számára, hogy hagyományos eszközökkel, például részvényekkel és árucikkekkel, és kriptotvalutákkal egyszerre kereskedjenek, miközben teljes ellenőrzést tartanak fenn eszközeik felett.

A befektetők kriptót használhatnak fedezetként, és a teljes anonimitás és a KYC-mentesség előnyeit is élvezhetik. Miután a második előértékesítési forduló során az érmék rekordgyorsasággal keltek el, a Tradecurve harmadik fordulója már élesben zajlik. Amint újra elfogynak az érmék, a Tradecurve natív tokenjének, a TCRV-nek értéke 0,015 dollárról 0,018 dollárra emelkedik.

A Tradecurve a széles eszközválaszték biztosítása mellett három oktatási funkciót is biztosít majd az ökoszisztémája részeként.

Az első funkciója egy kereskedési akadémiát takar, melyet azért hozták létre, hogy támaszként szolgáljon az új befektetők számára, és segítsen nekik elsajátítani a kereskedés alapjait. Átfedő tudást nyújt a befektetésre szánt összeg elhelyezésétől kezdve az alapvető kereskedési stratégiákig.

A második funkció egy AI kereskedési szolgáltatás. Ez az előfizetés lehetővé teszi a befektetők számára, hogy portfóliójukat olyan AI kereskedési rendszerek segítségével építsék fel, amelyek bizonyítottan sikeres kereskedési modelleket alkalmaznak.

A harmadik funkció pedig a másolásos kereskedés. Ezzel a kereskedési típussal a befektetők úgymond betekintést vásárolhatnak kedvenc kereskedőjük portfóliójába, és lemásolhatják kereskedési módszereiket, miközben új stratégiákat tanulhatnak.

Mindkét előfizetés kedvezményes áron lesz elérhető a TCRV token tulajdonosok számára, akiknek lehetőségük lesz arra is, hogy fiókjukat a még személyre szabottabb befektetési élmény érdekében VIP fiókká fejlesszék.

A projektben rejlő potenciálra való tekintettel, a TCRV tokenek várhatóan 50-szeres áremelkedés előtt állnak, valamint egyes elemzők úgy vélik, hogy a Tradecurve megismételheti a Binance ICO sikerét. is.

További információkért a TCRV érmék előértékesítése kapcsán kattints az alábbi linkekre:

Weboldal: https://tradecurve.io/

Előértékesítés: https://app.tradecurve.io/sign-up

Twitter: https://twitter.com/Tradecurveapp

Telegram: https://t.me/tradecurve_official

***Figyelem! Fenti írásunk egy támogatott vendégtartalom. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverzum, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***