A Marlowe blokkláncnyelvről tartott előadást az ELTE új brit díszdoktora

Marlowe – egy blockchain nyelv létrehozása ezzel a címmel tartotta meg előadását Simon Thompson, az ELTE frissen kinevezett díszdoktora csütörtökön.

Az eseményre a koronavírus-járványra való tekintettel online került sor. A Kenti Egyetem oktatója 2007 óta működik együtt az ELTE Informatikai Karának Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszékével. 2019 óta részállású kutatóprofesszorként is tevékenykedik a magyar egyetem informatikai karán.

Előadásának célja az volt, hogy a Szoftvertechnológiai Fórum keretén belül gyakorlati példákon keresztül ismertesse meg a blokkláncalapú Marlowe programnyelv felépítését,  funkcióit és alkalmazását az érdeklődő közönséggel.

Mint mondta, a Marlowe fejlesztését a Kenti Egyetemen először Charles Hoskinson, az IOHK vezérigazgatója támogatta, maga a nyelv pedig a Cardano blokkláncán került implementálásra. Segítéségével olyan okosszerződések írhatók, amelyek végrehajtása biztosan megtörténik.

Nincsenek ciklusok és rekurziók

A hagyományos domain specifikus programozási nyelvek rendelkeznek néhány olyan elemmel, amelyek az okosszerződések esetében nem feltétlenül hasznosak. Ilyenek például a ciklusok, hiszen ha egy kontraktus örökké bemenetre várna, örökké futna, vagy képes lenne kétszer elkölteni ugyanazt a pénzt, akkor nem tudná teljesíteni a szerződések alapvető követelményeit.

A Marlowe-ban megírt minden szerződés véges, nem tartalmazhat ciklusokat és rekurziókat. A szerződések végességét időkorlátokkal garantálják.

A nagyjából 40 résztvevőnek tartott előadása során Thompson kitért a blokklánc, azon belül is az UTXO-rendszer működésére is.

Elmondta, miszerint fontosnak tartották, hogy a fejlesztői környezet felhasználóbarát legyen. A kódírás éppen ezért JavaScipt és Haskell Editorban is történhet. A programozásban kevésbé vagy egyáltalán nem jártasok a Blockly grafikus felületét is használhatják munkájuk során.

Ebből kifolyólag Marlowe előnye a már létező Solidity és Simplicity okosszerződések írását elősegítő programnyelvekkel szemben, hogy nem feltétlenül szükséges programozói tudással rendelkezni a felhasználásához.

Bár a Marlowe a Cardano-blokklánc elszámolási rétegén került implementálásra, bármely más blokkláncba is ugyanúgy beépíthető.

Ha bárkinek kedve támadt egy kicsit kipróbálnia magát az okosszerződések világában, az IOHK online fejlesztői környezetén belül egyszerűen kísérletezhet a funkciókkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük