A mém-nagykutyák nyüszítenek ettől a sárkányos kriptótól

Az előző hetek Solana sztárja, a Smog úgy néz ki folytatni fogja hódítását a kriptoszektorban. A készítők ugyanis a napokban közölték, hogy egy vezető centralizált kriptotőzsdén jelenhet meg “nagyon hamar” a sárkányos token.

A SMOG csapata az X-en közzétett posztjukban azt ígérik, az esemény fontos mérföldkő lesz a projekt történelmében. Ahogy a közleményben is olvasható, a befektetők jobban teszik ha felkészülnek az első $SMOG CEX listázásra.

Részletek ugyan sajnos még nem ismertek az azonban valószínűnek tűnik, hogy a listázásra már a következő héten sor fog kerülni. Ezt ráadásul előfordulhat, hogy egy újabb kriptotőzsdei megjelenés is követni fogja.

A felsoroltak mellett továbbá arra biztatták a készítők a közösséget, hogy továbbra is helyezzenek kiugróan nagy hangsúlyt az airdrop feladatok teljesítésére. Erre már csak minimális idő maradt, hiszen napokon belül lezárul az airdrop első évada.

A következő évaddal kapcsolatban annyi már ismert, hogy nagyobb hangsúlyt helyez majd a csapat az on-chain kereskedésre.

smog-x-post-01

Felszállt a sárkány

Köszönhetően a virális jellegüknek, a mém tokenek képesek egy bikafutam során a legnagyobb erősödésre. Ezeknek az eszközöknek a volatilitása vitathatatlan, azonban a legmagasabb bevételeket is így lehet megszerezni.

Amikor egy-egy tokent felkapnak, akkor akik még időben csatlakoznak, könnyedén elérhetnek akár 1000 százaléknál is magasabb bevételt. Természetesen ez visszafelé is igaz, így egy rosszabb időszakban a 90 százaléknál nagyobb zuhanás sem megy ritkaságszámban.

Jelenleg ezt a szektort elsősorban a kutyás tematikára épített kriptók uralják. Lényegében aki szétnéz az elérhető lehetőségek között, az jó eséllyel valamilyen kutyás kriptóba fog botlani. Ilyen például a DOGE, a SHIB vagy akár a FLOKI, a listát azonban még hosszan lehetne folytatni.

A $SMOG viszont maximálisan szembefordul ezzel a trenddel, amit az eddigi tapasztalatok alapján a befektetők is pozitívan értékeltek. A Smog J.R.R. Tolkin Hobbitból ismert legendás karakteréről, Smaug a sárkányról kapta a nevét.

Azonban Smauggal szemben, a Smog elsődleges célja az, hogy adjon a közösségnek.

Nagy események a láthatáron

Erre jó példa a $SMOG tokenek szárnyalása az indulástól kezdve. A $SMOG értéke mindössze néhány hét alatt több mint az 50-szeresére emelkedett, a befektetők legnagyobb örömére.

Az első sikert azonban az előző időszakban egy konszolidációs periódus váltotta fel, ami tökéletes alkalmat teremtett az újonnan csatlakozók számára a vásárláshoz.

Sokan gondolkodhattak így, hiszen az előző 30 napban a $SMOG értéke több mint 200 százalékos növekedésre volt képes a CoinGecko adatai szerint.

Ez viszont még semmi ahhoz képest, ami a kriptoszektorra vár 2024-ben. Nem csupán a következő BTC felezése kerül majd sor, hanem egyúttal akár az első Ethereum ETF-ek is megkaphatják a szükséges engedélyeket. smog-price-action-30d

Ha még csak most ismerkednél a kriptopénzekkel, a felezés az az alkalom, amikor a bitcoin bányászata után megszerezhető jutalom mértéke a felére csökken. Mivel így kevesebb BTC kerül forgalomba, ezáltal a meglévő mennyiség értéke emelkedik.

A korábbi 3 alkalom során a digitális arany értéke egyaránt a sokszorosára ugrott, és sokan abban bíznak a mostani sem lesz kivétel ezalól.

Ezzel párhuzamosan a BlackRock által korábban indított spot Ethereum ETF engedélyezési folyamat némi szerencsével a végéhez érhet. Amennyiben ez valóban megtörténik, az elképesztő hatást fog gyakorolni a teljes szektorra.

Elég ha csak arra gondolunk, hogy a Bitcoin ETF-nek köszönhetően mennyit tudott növekedni a teljes szektor.

Nem érdemes kihagyni a Smog airdropot

A kriptopénzek között hosszú évek óta a legnépszerűbb hálózat az Ethereum, azonban az előző hónapokban elképesztő mértékű növekedésre volt képes a Solana.

Ez azért is alakult így, mivel az ERC-20 tokenek esetében kiugróan magas gázdíjakkal kell számolni.

Az alacsony költségeknek, illetve olyan tokeneknek köszönhetően amilyen a Bonk vagy a Dogwifhat mostanra viszont az ETH sarkában ott lohol a SOL.

Ehhez a mezőnyhöz csatlakozott a SMOG is február 7-én azzal a céllal, hogy még a legnagyobb mém tokeneket is maga mögé utasítsa.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a közelgő Smog futamról, egyszerű dolgod van. Mindössze annyit kell tenned, hogy egy Solana-kompatibilis tárcával és némi SOL tokennel ellátogatsz a Jupiter DEX-re vagy a Birdeye felületére.

Ezt követően csak annyit kell tenned, hogy megkeresed a SMOG-ot, majd elvégzed a swapot.

Miután ezzel is végeztél, hozzá fogsz tudni férni a “Dragon’s Court” közösséghez, amin keresztül egyszerű feladatok teljesítésével tudsz majd további tokenekhez jutni.

Ez viszont nem minden, hiszen további ingyenes kriptót szerezhetsz a SMOG 90 napos stakelésével illetve a Zealy-n különböző feladatok teljesítésével.

Abban az esetben, ha nem szeretnél a legújabb hírekről lemaradni, érdemes csatlakozni a Smog közösségi média felületeihez is. Ezt megteheted X-en (Twitter), Discordon vagy akár Telegramon keresztül is.

Ne maradj le 2024 legjobb lehetőségéről!

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**