A mémérmék ismét rákapcsoltak

Bár a szektorban erős volatilitást lehet tapasztalni, ennek ellenére több mém kriptó is kiugró sikereket tudott elérni az előző napokban. Olyan midcap altcoinok amilyen a Dogwifhat vagy éppen az OmniCat továbbra is képesek tömegeket megmozgatni.

Éppen ezért most két olyan mémlehetőséget is bemutatunk, amelyek segítségével megismételhetők akár a legnagyobb kriptók sikerei is.

Miért éri meg mém tokenekbe fektetni?

Elsőre értelmetlennek tűnhet pénzt fektetni egy olyan eszközbe, amit az égvilágon semmire sem lehet használni.

Azonban ahogy azt mostanra megtanulhattuk, ez nem tartja vissza a befektetőket, hogy szürreális összegekben vásároljanak értelmetlen kriptókból.

Nehéz lenne megmondani mi a siker titka, az azonban biztos, hogy minél virálisabb egy projekt, annál nagyobb sikerre számíthat. Továbbá sokszor olyan külső tényezők is képesek közrejátszani, mint egy Tweet vagy egy interjú.

Ennek ellenére a bennük rejlő lehetőség miatt sokan a mai napig előszeretettel vásárolnak microcap mém tokeneket.

Míg részvényekkel éves szinten 10-30 százalék hozam jónak számít, a mém kriptók esetében sokszor az 10,000 százalék sem elképzelhetetlen.

Ezért érdemes lehet a portfóliódban időről időre beépíteni néhány új mém kriptót, hiszen elég ha csak egyszer szerencséd lesz..

A napokban például szintén Musk tweetje miatt egy szemfüles kereskedő millió dolláros vagyonra tett szert néhány rövid nap leforgása alatt.

Vagyis amiért megéri befektetni az nem más, mint az akár napok alatt megszerezhető elképesztő hozam.

Megújult a Sponge, megint lehetőség van a 100-szoros hozamra!

A Sponge 2023. május első hetében vált elérhetővé, közvetlenül a Pepe indulását követően.

A sárga szivacsos kriptó indulásakor meglepő módon semmilyen előértékesítésre nem került sor. Ennek ellenére befektetők tömegei álltak szinte azonnal a Sponge mögé, így az első csatlakozók egészen elképesztő bevételhez juthattak hozzá.

sponge-v2-100m-hu

Érdekel a Sponge V2

A listázáskor ugyanis mindössze 1 millió dollár volt a token mérete, azonban napokkal később már 100 milliónál járt a Sponge. Más szóval akik még időben vásároltak, azok számára valóban teljesült a 100-szoros hozam.

Ilyen volt például a népszerű youtuber, Michael Wrubel is, aki ekkor nagyjából 100,000 dollárt realizálhatott, hála a Sponge-nak.

A Sponge sikereit azonban utolérte a teljes szektorban tapasztalt eladási hullám, így éles zuhanás következett.

Bár ekkor a legtöbb fejlesztőcsapat faképnél hagyja a közösséget, a Sponge készítői nem így tettek.

A beszakadást követően folyamatosan dolgoztak az ökoszisztéma megújításán, aminek hírére a befektetők újult erővel csaptak le a Sponge-ra.

Erre 2023 november végén került sor, amikor először lehetett arról hallani, hogy egy új token, illetve egy új játék kerülhet rövidesen bemutatásra.

Az árfolyam így másodszorra is emelkedni kezdett, minek hatására már a korábbi csúcsokhoz közelít a Sponge értéke.

sponge-p2e-jatek-hu

Sokak szerint ez még csak a kezdet, hiszen a hamarosan listázásra kerülő Sponge V2-nek köszönhetően ismét lehetőség nyílik a 100-szoros hozam megszerzésére.

Érdekessége az új tokennek, hogy azt kizárólag az eredeti Sponge stakelésével van lehetőség megszerezni. Így korlátozott számban érhető csak el a kriptó, aminek köszönhetően a listázáskor jelentős értéknövekedésre lehet számítani.

Az első generációs Sponge 11 különböző kriptotőzsdén érhető el, azonban a legegyszerűbben az eredeti (sponge.vip) weboldalon keresztül van lehetőség vásárolni.

A tranzakciót ETH és USDT mellett akár bankkártyával is el tudod végezni, ezt követően pedig azonnal meg is tudod kezdeni a tokenek stakelését.

Megnézem a Sponge V2 oldalát

Harcolj, fogadj és keress a Meme Kombattal!

A Meme Kombat előértékesítése ugyan néhány hónapja vette kezdetét, ennek ellenére mostanra több mint 7.5 millió dollárt sikerült gyűjtenie a csapatnak.

Az elért sikerek oka egyértelműen abban keresendő, hogy a virális stílus mellett az ERC-20 MK-t különböző módokon fel is lehet használni.

memekombat-fooldal

Ahogy arra a nevéből is következtetni lehet, a Meme Kombat világában különböző mém tokenek kabalái mérhetik össze erejüket. A csatákat egy fejlett mesterséges intelligencia vezényli le, különböző harci szekvenciák alapján.

Ennek hála minden összecsapás maximálisan véletlenszerű lehet. A harcokra fogadásokat lehet majd kötni a natív MK segítségével, így jutva magas bevételhez.

Továbbá akik inkább a passzív bevételekre utaznak, azok dönthetnek az MK stakelése mellett is. Ilyen módon írásunk idején éves szinten több mint 100 százalék jutalomhoz lehet jutni.

Ami a legjobb, hogy a megszerzett jutalmad amennyiben a harcokra fordítod, abban az esetben off-chain lehet azt felvenni. Ez azt jelenti, hogy semmilyen gázdíj megfizetésére nem lesz szükség.

meme-kombat-hogyan-mukodik

Jól látszik mennyire népszerű a passzív bevételszerzés ötlete, hiszen mostanáig a befektetők 80 százaléka azonnal le is kötötte az MK-t.

A projekt célösszege hamarosan teljesülhet, így várhatóan a következő hetek során listázásra is kerülhet az MK.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a projekt, látogass el a Meme Kombat magyar nyelve is elérhető weboldalára.

Megnézem a Meme Kombat oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**