A millenniumi generáció tolja előre a kriptovaluták szekerét

Bár vannak ettől eltérő megközelítések is, alapvetően a generációs marketingben Y-generációnak definiált korosztály azokat tartalmazza, akik 1980 után, de még 1995 előtt születtek. Gyakran ezredfordulós vagy millenniumi generációként is szoktak rájuk hivatkozni, rájuk mondják azt, hogy a mobiltelefonok és a számítógépek őrültjei. Ők még együtt nőttek a technológiával, nem úgy, mint az utánuk jövő Z-generáció. Utóbbiak már “digitális benszülöttek”, hihetetlen mennyiségű információra éhesek, de ezeket már nem a hagyományos módokon akarják beszerezni. A BlockShow névre hallgató, blokklánc-technológiával, kriptókkal foglalkozó konferenciasorozat legutóbbi eseményén szóba került a millenniumi generáció is és az ő hatásuk a kriptók, a bitcoin elfogadására.

A millenniumi generáció és a kriptovaluták

Az előbb említett fórum idei, szingapúri kiadásának panelbeszélgetésén a FalconX-es Aya Kantorovics, a BlockFi-tól Zac Prince és Michael Sonnenshein a Grayscaletől beszélgettek arról, hogy a milleniumi generáció milyen hatással van a digitális eszközökre. A Bitcoin és a kriptovaluták előretörésének és teljes integrálódásának három fontos tényezője van a panel résztvevői szerint. Először is a tény, hogy most zajlik a vagyon átmozdulása az 1964 előtt született “baby boomer” generációtól a milleniumiak felé, aztán az alternatív fizetőeszközök is egyre nagyobb mértékben törnek előre. Ráadásul a koronavírus miatt még inkább felgyorsult a digitalizáció folyamata.

Blockshow
Forrás: blockshow.com

Az alternatív eszközök kezelésben lévő összege meghaladta globálisan a 10 billió dollárt is 2020-ban. Ez 55%-os emelkedés 2013-hoz képest. Bár ennek nagy részét a vállalatok, intézmények adták, a fórum résztvevői szerint nem szabad lebecsülni a milleniumi generáció hatását sem. Egyes adatokból az is kiszűrhető, hogy a fiatalabb generációk számára most már nagyon fontos, hogy megtakarításaikat diverzifikálják különféle eszközökbe, így kriptókba is. Ez komoly motorja a kriptók elfogadásának, így a pénzügyi intézmények is elkezdték meglátni, hogy ezt a generációt másként kell kiszolgálni. Ráadásul Sonnenshein szerint az ifjú befektetők nem csak a kriptókat fedezték fel maguknak, de elkezdtek a kriptovalutákon belül is diverzifikálni. Azaz már vannak, akik nem annyira fanatikus kriptósként is távolabb látnak a Bitcoinnál. Ez pedig egy nagyszerű hír a jövő kriptovalutája számára.

Ha pedig érdekelnek minket ilyen jellegű témák, bőven találunk a YouTube-on is videókat a konferenciáról, itt egy korábbit például:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük