Luxemburgban is bevezeti kriptós szolgáltatását a PayPal
Az amerikai pénzügyi óriás, a PayPal Luxemburgban is be kívánja vezetni a kriptoeszközökre vonatkozó szolgáltatásait. Ezúton könnyen lehetővé válhat, hogy a funkció az Európai Uniót is meghódítja majd.
A PayPal júniusban adta hírül, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő felhasználóik számára elérhetővé teszi új kriptofizetési és átutalási szolgáltatását. Nagyjából fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a fizetési szolgáltató Európa felé is nyitni szándékozzon. Korábban ugyan az Egyesült Királyság területén tartózkodó ügyfeleik számára is hozzáférhető lett a fizetési módozat, azonban az EU berkein belül hasonlóra még nem volt példa.
A vállalat hivatalos nyilatkozata szerint a funkció „az elkövetkező napok folyamán” bevezetésre kerül Luxemburgban. Tudniillik, a szóban forgó ország ad otthont a PayPal európai központjának. Így Luxemburg szolgálhat majd kiskapuként a további 26 állam számára a MiCA rendelet bevezetése után.
A kriptopiac szabályozására irányuló törvényjavaslat elviekben minden törvényszerűen regisztrált cég számára működési engedélyt biztosít majd az Európai Unión belül. A Binance és a Coinbase kriptotőzsdék már megtették a kellő lépéseket ezügyben az elmúlt hónapokban, illetve a Nexo és a Gemini is bejegyzésre került Olaszországban.
A szolgáltatás beizzítását követően a felhasználók képesek lesznek a bitcoin, az ether, a litecoin és a bitcoin cash eladására, vásárlására és tárolására is akár csupán 1 euró értékben is.