A Phantom kriptotárca az Ethereum és a Polygon blokkláncokra terjeszkedik ki

A Phantom vállalat bejelentette, hogy a kriptovaluta tárcája az Ethereum és Polygon blokkláncokra terjeszkedik ki. A hírek szerint a kriptotárca béta verziója néhány héten belül elérhetővé válik, a nyilvános bevezetés pedig röviddel ezután következik majd be.

„Mindenképpen az elsőszámú tárcává szeretnénk válni. Azt gondolom, hogy valóban megvan bennünk az, ami ahhoz kell, hogy megízleljük ezt a méretarányt, és megértsük, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy jól működjünk.” – mondta a vállalat vezérigazgatója, Brandon Millman.

A Phantom a legnépszerűbb tárcának számít a Solana blokkláncon. Egy csapat Ethereum fejlesztő hozta létre, amelynek jelenleg több mint 3 millió aktív felhasználója van. Most a MetaMask ellen lépnek fel, de nem a nulláról, hanem a felhasználói bázis nagyjából tizedével.

Komoly vetélytársa akadt a MetaMasknak

A legszembetűnőbb különbsége, ami miatt a Phantom más, hogy a felhasználók tokenjeit az összes általa támogatott blokkláncon egy nézetben mutatja majd meg. Ez ellentétes a MetaMask megoldásával, amely arra kényszeríti az embereket, hogy váltogassanak a blokkláncok között, hogy láthassák a különböző tokeneket.

„Véleményem szerint a piac megérett egy új tárcára. Ez már egy ideje benne van a pakliban. Egyáltalán nem szeretnénk beárnyékolni a MetaMaskot, de ez egy teljesen más, nagyon fejlesztőorientált termék. Úgy érzem, hogy valóban szükség van egyfajta paradigmaváltásra a fogyasztóbarátabb alkalmazások felé.” – tette hozzá Millman.

A MetaMaskhoz hasonlóan a Phantom is lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a webes kiterjesztésen belül tokencseréket hajtsanak végre. Millman szerint ez az 53 fős csapat egyetlen bevételi forrása, és az elmondása szerint évente körülbelül 7-8 számjegyű összeget hoz majd be, a piac állapotától függően.

Másrészt annak a valószínűsége, hogy a Phantom tokent bocsát ki úgy tűnik, hogy nagyrészt elhalt. Tavaly még szóban forgott egy ilyen jellegű ötlet, azonban konkrét tervek nem születtek. A vállalat vezérigazgatója jelenleg azt az információt szolgáltatta, hogy nincsenek terveik ezen a téren.

Millman szerint nagyon kockázatosnak véli egy token kibocsátását, mivel elsősorban sok szabályozási bizonytalanság övezi azt. Továbbá elmondta, hogy egy token rosszul időzített bevezetése megölheti a vállalatot. Emellett lehetséges, hogy az árfolyama felfelé fog mozogni, aminek hatására egy hűséges közösséget fog teremteni. Ellenben az is megtörténhet, hogy lefelé zuhan, ami pedig ”gyűlölködők halhatatlan légióját” hozhatja magával.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ