A RenQ Finance (RENQ) 1 millió dollárt gyűjtött a befektetőktől, egyre derűlátóbbak a DeFi jövőjét illetően

A globális recesszió szelét megérezve a DeFi világa sem tudta elkerülni a zuhanó árfolyamokat, amelyek sok eszköz értékét erősen megingatták. A kriptoeszközök közül nagyon sok akár ötven százalékos értékvesztést is kénytelen volt elszenvedni. Úgy tűnik, hogy a befektetők számos, korábban jól teljesítő eszközzel szemben vesztették el a bizalmukat. Így új nyereséges alternatívákat keresve találtak rá a RenQ Finance-ra.

A DeFi-ben rejlő új lehetőségeket egy új projekt találta meg; a RenQ Finance tartja a kezében a kulcsot a nyereséges jövőhöz a DeFi világában.

A korai befektetők már most látják, hogy a részesedésük értéke folyamatosan emelkedik.

A RenQ Finance már az előértékesítés második fázisába lépett, az első fázisban napok alatt elkelt minden, ami a szakértők szerint komoly előnyt jelent más eszközökkel szemben.

Azonban már a második fázisban is hatalmas méretű tőke áramlott be a tokenbe olyan befektetőktől, akik úgy vélik, hogy az árfolyam akár a Holdig is emelkedhet.

Az előértékesítés indulását követő napokon belül több mint 47 millió darab RENQ tokent vásároltak a befektetők. Így az általuk birtokolt tőke összege megközelítőleg 1 006 000 dollárra emelkedett a jelenlegi 0,025 dollár/egységár mellett.

Az, hogy a RenQ Finance már ilyen nagy összegű befektetést képes volt összegyűjteni, azt bizonyítja, hogy ennek a tokennek helye van a DeFi szférában még ilyen zavaros idők közepette is.

RenQ

A RenQ Finance

A RenQ Finance egy decentralizált platform, amelyet az autonómia, az átláthatóság és az anonimitás jellemez. Olyan DeFi szolgáltatásokat nyújt, mint a farmolás, a staking, a kölcsönzés, a swapping, mindezeket pedig skálázható, gyors és biztonságos módon képes nyújtani.

A RenQ célja, hogy összekapcsolja a DeFi-tér összes elszigetelt blokkláncát, és létrehozzon egy láncok közötti hálózatot, amely a digitális eszközök cseréjének platformjaként szolgál, miközben biztosítja a DeFi ökoszisztémához szükséges támogatást. A felhasználók mostantól valóban decentralizált és hatékony élményben részesülhetnek, miközben a RenQ platformon igénybe veszik a különféle DeFi szolgáltatásokat.

A RENQ tokenről

A RENQ a RenQ Finance natív utility tokenje. Ez egy ERC-20 token az Ethereum blokkláncon, amely különböző funkciókat szolgál a RenQ ökoszisztémán belül, mint például az irányítás, a tranzakciós díjak és a likviditásszolgáltatók jutalmazása.

A RENQ token tulajdonosai szavazati joggal rendelkeznek a platform fejlesztésével és irányával kapcsolatos kulcsfontosságú döntéseknél. A RENQ maximális összkínálata 1 milliárd darab token, és azt egy előértékesítési fázisban és egy nyilvános értékesítés során osztják szét. A token a DeFi tér kiaknázásában rejlő potenciáljával hívta fel magára a figyelmet, és gyorsabb, hatékonyabb decentralizált platformot biztosít a felhasználók számára.

RENQ tokenomika

A RenQ token egy ERC-20-as token, amelynek teljes készlete egymilliárd darab. A véges számú készlet miatt a token nagyon kedvelt eszközzé vált a befektetők körében.

A nyilvános értékesítés során 500 000 000 egységet bocsátanak ki, míg 10%-10% a RenQ Pool, a RenQ Vault, a RenQ Farm és a tőzsdei jegyzés tulajdonában lesz. A RenQ csapata és a likviditás egyenként 5%-5%-nyi mennyiséget tart meg.

A bikák által irányított DeFi jövő

A kriptovaluta ellenzők a kriptovaluták teljes összeomlását várják, de az igazi befektetők bizalmat szavaztak a DeFi jövőjének, és ezt bizonyítja ez az erős bikásfutás is a RENQ token esetében.

A RenQ Finance magát a kriptót jelképezi, amelyet az ármozgás szempontjából felfelé kell tolni. A tokenjének az értéke várhatóan sokkal magasabb árfolyamot fog elérni az elkövetkező időszakban, és ez sokkal magasabb százalékos nyereséget jelent a korai befektetők számára. Ez miatt számtalan egyéni és intézményi befektető vásárolt már be a RENQ tokenből.

Bár a DeFi szektorban is az elmúlt időszak nagyon viharosra sikerült, a jövő ígéretesebbnek tűnik, különösen a RenQ Finance esetében.

Ha szeretnél bevásárolni a RenQ Finance RENQ tokenjéből, akkor kattints erre a linkre.

Ha további információt szeretnél szerezni a RENQ tokenről, akkor kattints az alábbi linkekre:
Előértékesítés: https://renq.io
Fehérkönyv: https://renq.io/whitepaper.pdf

***Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.***