A Starlink megreformálja a BTC bányászatot és előmozdítja a decentralizációt

A Starlink lehet a hiányzó láncszem, ami képes lenne a BTC bányászat és a decentralizáció széleskörű elterjedését elősegíteni. A SpaceX műholdprojektje által áthidalhatóvá válik a kieső területeket érintő internet-hozzáférés hiánya. 

Több mint egy év telt már el azóta, hogy megkezdődött a nagy bányászati migráció, amelyet a kínai kormány idézett elő. Ezt megelőzően Kína fontos szerepet töltött be a Bitcoin bányászatának ágazatában, hiszen a hashráta közel felét az ázsiai ország tette ki. Azonban amikor a Kínai Kommunista Párt a BTC bányászat ellen fordult, a hálózat több mint 60%-os csökkenést szenvedett el a hashráta szempontjából. Ez a lépés az Amerikai Egyesült Államok számára lett kifejezetten jövedelmező. Az áttelepített számítási teljesítmény révén fellendült a helyi kriptoszektor s Amerika Kína helyébe lépett.

A Bitcoin hashrátája azóta túl is lépte a korábbi szintet és mindinkább erősödik, kétkedésre okot sem adva. Ennek ellenére felvetődik a kérdés, hogy hogyan tudná a hálózat kivédeni az esetleges további szankciókat?

Az elmúlt években a kriptovaluta bányászat világszerte elterjedt lett, a bányászok viszont leginkább az energiaárak viszonylatában döntenek egy-egy térség mellett. Emiatt fordul elő, hogy az olcsóbb elektromos áramot biztosító területeken rengeteg bányász sereglik össze.

Az energiafejlesztő telepek nagy része távol fekszik az egyes agglomerációktól, ilyen például a kanadai Québec vagy a kínai Sichuan is. Az ezeken a területeken működő vízierőművek termelési kapacitása meghaladja a felhasznált energia mértékét, így felesleg alakul ki. Mivel az energia nem könnyen szállítható árucikk, ezért a termelők számára az a gazdaságos megoldás, ha harmadik felek felvásárolják azt. Itt jönnek a képbe a bányászok, akik kapnak az alkalmon és alacsonyabb áron jutnak hozzá a hőn áhított elektromossághoz.

Bármennyire csábítóan hangzik ez a feltevés, akadnak hátrányai is. A távol eső helyiségek árnyoldala az internet-hozzáférés hiánya, ami a BTC bányászathoz értelemszerűen elengedhetetlen. A több millió dolláros bevétellel gazdálkodó bányász farmok számára meg se kottyan a műholdas internet bevezetése, a kiadás eltörpül a hozamok mellett. Ezzel szemben az az egyén, aki közel lakik a szóban forgó energiafejlesztőkhöz és otthon szeretne kriptót bányászni, egyszerűen nem jut elegendő áramhoz a nagykutyák miatt.

Hogyan könnyítheti meg a Starlink a BTC bányászatot?

Jelen pillanatban a világ népességének 60%-a rendelkezik stabil internetkapcsolattal. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 3 milliárd embernek nincs hozzáférése az internethez. Ezek a személyek javarészt Afrikában, illetve Kelet- és Dél-Ázsiában élnek.

A Starlink arra törekszik, hogy megoldást találjon a problémára és nagy sebességű, alacsony késleltetéssel rendelkező internetszolgáltatást biztosítson a vidéki, kieső területeken is. A SpaceX szakértelmét és tapasztalatát igénybe véve olyan rakétákat és űrjárműveket tudnak építeni, amelyek képesek a szélessávú internetkapcsolat létrehozására.

Egy Starlink hozzáférési pont beüzemelésének költsége havi 600 és 3 000 dollár között mozog. Egy átlagembernek egy ilyen mértékű ráfordítás meglehetősen soknak tűnhet, azonban kétségkívül nagyban hozzájárulna a Bitcoin fejlődéséhez.

Ez nem csupán egy álomkép, hiszen egyre több bányász hajlandó meglépni a merész döntést és csatlakozni a Starlink hálózatához. A rendhagyó húzások először talán megdöbbentőek lehetnek, de mint tudjuk, aki mer az nyer. Hollandiában egy BTC bányász például az otthoni bányászgépe által generált hőt arra használta fel, hogy fűtse vele üvegházát.

A kriptoszektorban egyre gyakoribbak a közösségi alapú kezdeményezések, amelyek célja a centralizáció csökkentése. A Starlink nyújtotta lehetőségek így a kriptoadaptációt is számottevően megkönnyíthetik.