A Worldcoin újradizájnolja az írisz-szkennelőjét, hátha úgy barátságosabb lesz

A Worldcoin megváltoztatja az Orb, a felhasználók íriszének szkennelésére használt eszköz dizájnját. A személyazonosságot igazoló gömb egy “Apple termékre hasonlító”, vonzóbb kinézetre számíthat. A tervek szerint a felhasználóknak még személyre szabási lehetőségeket is nyújt majd az új verzió.

Alex Blania, a Worldcoin mögött álló Tools For Humanity vezérigazgatója és társalapítója kijelentette, hogy az új kinézet egy “Apple termékhez” lesz hasonló.

A Worldcoin, a biometrikus azonosító és pénztárca projekt változtat az Orb-on, a személyazonosságukat igazolni kívánó felhasználók íriszének szkennelésére használt eszközön. Alex Blania, a Tools for Humanity vezérigazgatója elmondta, hogy az Orb jelenlegi kialakításáról még azelőtt állapodtak meg, hogy ő közel négy évvel ezelőtt megérkezett volna a vállalathoz.

Blania reméli, hogy egy programozott frissítéssel vonzóbbá teheti az eszközt. Azt is elismerte, hogy a jelenlegi dizájn nagyon megosztó, egyesek imádják, mások pedig utálják a sci-fi-szerű megjelenése miatt.

“Jön az új Orb, és a következő változatok egészen másképp fognak kinézni.”

Bár a továbbfejlesztett Orb leleplezésének pontos dátumáról nem érkezett bejelentés, Blania kijelentette, hogy 2024 első felében mutatják be a már tesztelt verziót.

A júniusban hivatalosan is elindított Wordcoin projektnek már több mint 3 millió felhasználója van 120 országban. Csak az elmúlt héten több mint 190 ezer regisztrációt regisztráltak. Júliusban Sam Altman, a Worldcoin projekt társalapítója kijelentette, hogy a projekt nagymértékben felgyorsult. Az X-en arról számolt be, hogy nyolc másodpercenként egy regisztráció történt.