Ahol van még mit javulni: 1.2 milliárd dollárra rúg az idei kriptocsalások kára

A QuadrigaCX kanadai tőzsde önmagában mintegy 145 millió dolláros veszteséget halmozott fel.


A CipherTrace keddi jelentése szerint 2019 első negyedévében mintegy 1.2 milliárd dolláros (330 milliárd forintos) digitális eszközkárt kellett elkönyvelniük csalás, hűtlen kezelés, hack vagy más csalárdság miatt.

Rekordon a kriptocsalások száma

Az összeg a 2018-ban végrehajtott teljes évi kriptopénz lopás és átverés 70%-ának felel meg, amikor is 1.7 milliárd dollárt (474 milliárd forint) rögzítettek.

Az utolsó negyedévben a tőzsdei tárcák hackje 356 millió dollárt tett ki, míg a hűtlen kezelés és átverés révén 851 millió dollár tűnt el.

A legnagyobb hunyó tagadhatatlanul a kanadai QuadrigaCX kriptotőzsde volt 145 millió dolláros veszteséggel.

A Reutersnek nyilatkozva Dave Jevans CipherTrace CEO elmondta: “A kriptobűnözés csak rosszabb lett, mert a szabályozások továbbra is gyengén vannak betartatva. Európában továbbra sincs széleskörű reguláció és a kiberbűnözői közösség egyre csak nő.”

Azt is hozzátenném, a bennfentes problémák, mint például csalás vagy lopás, többnyire az Egyesült Államokon kívüli régiókban nőtt, ahol a szabályozások rosszak, vagy egyszerűen a fiatal vezetők kapzsik és rosszul felügyelik a több százmillió vagy akár milliárd dollár értékű digitális eszközvagyonokat.

A QuadrigaCX mellett volt még pár nagynevű tőzsdehack az évben. Az egyik első, az új-zélandi Cryptopia vállalaté volt, ahol nullszaldósra ürítették a vállalat ETH és néhány ERC20 tokenszámláját. A hetekig, a felhasználók orra előtt zajló hackben 16 millió dollár értékű kriptó szívódott fel és került értékesítésre más tőzsdéken.

Márciusban se úsztuk meg hack nélkül: a dél-koreai Bithumb volt soron, amit már harmadszor hackeltek meg az évek alatt. Tetézte a bajt, hogy a tőzsde igyekezett elsumákolni a veszteségeit és a hacket, de egy blokklánc elemző cég kiderítette, 19 millió dollárnyi digitális eszközzel könnyítették meg a szebb napokat is megélt tőzsde tárcáit.

Mi várható az év hátralévő részében?

Várhatóan éberebben őrködnek a tőzsdék és online walletek a digitális vagyonok fölött, de a múlt évi rekord megdöntetik a kriptocsalások számában és volumenében egyaránt.

Ahogy egyre több kiberbűnöző fog lukratív üzletet látni a tőzsdék kifosztásában, úgy kezdenek el a kisebb tőzsdék és brókerek irányában fordulni, amik gyaníthatóan még olyan védelmi rendszerekkel sem rendelkeznek, mint a nagyok.

Megoldást a hackvírusra a piac maturációja, az egyetemes szabályozás és a közösség oktatása jelenti. Köztudott, ha nem tőzsdéken és online tárcákban tároljuk a kriptóinkat, hanem jól elzárva offline hidegtárcákban, vagy papíron, akkor nem kell a világháló mumusaitól félni.

A CoinCash.eu magyar bitcoin váltó kriptó - kriptó direkt kereskedést vezetett be. Próbáld ki!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.