Az amerikai adóhatóság az AI segítségével küzd a kriptocsalások ellen

Az Internal Revenue Service (IRS), vagyis az amerikai adóhatóság a mesterséges intelligencia használatával küzd az országon belüli kriptovaluta adócsalások ellen. A szervezet ugyanakkor nemrég nyilvánosságra hozott tervezete jelentős előrelépést jelent a digitális eszközökre vonatkozó adózás megfelelésének biztosításához.

Ezen erőlelépés összhangban van az IRS által tavaly bevezetett rendelkezéseivel, amelyek célja a brókerek által értékesített digitális eszközök pontosabb bejelentése. Ezek előírják, hogy 2025. január 1-jétől kezdődően a brókerek, vagyis a digitális eszközök kereskedelmére szolgáló platformok és szolgáltatások az újonnan bemutatott űrlapon kötelesek jelenteni ezeket a tranzakciókat a hatóságnak.

A jelentésekre vonatkozó követelmények az ingatlanügyekre is kiterjednek, így szintén a következő évtől kezdődően az ingatlanvásárlások során fizetett digitális eszközökről is szükséges jelentést tenni. Az adatok szolgáltatása során az értékesítőnek kifizetett digitális eszközök valós piaci értékét is fel kell tüntetniük majd.

Másrészt egy a hatósággal kapcsolatos értesülés szerint az amerikai képviselőház vizsgálatot indított az IRS ellen, akik szerint megfelelő jogi engedélyek nélkül alkalmazzák a mesterséges intelligenciát az amerikai polgárok magánügyleteinek és számláinak ellenőrzésére.

„A legújabb jelentések szerint az IRS az AI használatával jogi eljárás nélkül figyelte az amerikai polgárok bankszámláit. A média által megszerzett videófelvételen az látható, hogy Alex Mena, az IRS bűnügyi nyomozócsoportjának munkatársa elismeri, hogy a hatóságnak van egy ”új rendszere”, amely az AI-t használja a ”lehetséges visszaélések” kiszűrésére. Ennek során az összes bevallást, bankszámlakivonatot és az ezekhez kapcsolódó pénzügyi információt átvizsgálja a ”lehetséges csalások” kiszúrására.” – olvasható a közleményben.

Az oknyomozó újságírók szerint az IRS képes hozzáférni a lakosok banki adataihoz, ami kérdéseket vet fel a magánélet védelmével és a kormányzati felügyelet hatáskörével kapcsolatban.

Az IRS használata a mesterséges intelligencia alapú eszközök terén azt mutatja, hogy az szervezet elkötelezett az adóbehajtás modernizálása mellett. Azonban ezzel az újfajta módszerrel módszerrel képesek túl messzire is elmenni, ami a magánélet biztonsága körüli aggályokat vet fel az emberek között.