Az amerikai adóhatóság 625 ezer dollárt ajánl fel annak, aki feltöri a monerót

Az IRS (Internal Revenue Service) röviden a szövetségi adóhatóság komoly összeget ajánl fel annak, aki képes feltörni a Monero hálózatát. A hivatalos közlemény szerint az adóhatóság 625 ezer dollárt adna annak a zseninek, aki végre letudná követni a titkoscoin tranzakcióit.

Az IRS-CI egy vagy több vállalkozóval olyan innovatív megoldást keres, amellyel fel lehet kutatni a titkoscoinok mozgatását és azokat hozzá lehet rendelni tárcákhoz/kriptovaluta tőzsdékhez,” írták a közleményben.

Az olyan titkoscoinok, mint a monero is, lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy teljesen anonim módon indítsanak utalásokat. Elrejthetik a tranzakció összegét, illetve a küldő és fogadó fél tárca címeit is. A monero nagyban eltér a bitcointól és az ethereumtól, ahol a címek visszavezethetőek a tárcákhoz és kriptotőzsdékhez, illetve ez alapján lenyomozható a küldő és fogadó fél személyazonossága is.

Jelenleg korlátozott források állnak a rendelkezésünkre a titkoscoinokkal történő tranzakciók nyomon követésére,” tette hozzá az IRS.

A közleményben leírtak értelmében a hatóság arra kérné a jelentkező vállalkozókat és magánszemélyeket, hogy nyújtsanak be egy működő prototípust, amely használatával a monero végre követhetővé válna. Ez lehet péládul egy olyan rendszer, amely a monero tárca felhasználójáról információkat biztosít vagy a hálózaton továbbított tranzakció összegét láthatóvá teszi. De olyan kifinomult megoldásokat is szívesen fogadnak, amelyek statisztikailag képesek megjósolni, hogy egy adott címről mikor várható tranzakció. Az IRS szeptember 16-ig várja az ötleteket. Azok, akik eleget tesznek a hatóság kérésének és egy valóban működő megoldást tudnak bemutatni, két részletben kapják meg a jutalmukat. Először 500 ezer dollárt kaphatnak, ha a titkoscoin feltöréséhez készített eszköz kész és működőképes. Ez körülbelül 8 hónappal a benyújtás után esedékes. Majd ezt követően 125 ezer dollárt, ha a kísérleti tesztek sikeresek lesznek és a kormány az eszköz használatát jóváhagyja.

A kibertámadások miatt van szükség a monero nyomon követésére

A hatóság azzal magyarázta egy titkoscoin nyomkövető alkalmazás szükségességét, hogy egyre gyakoribbak a kibertámadások, amelyek során a hackerek kizárólag monerót követelnek, hiszen tudják, hogy a monero tranzakciói nyomonkövethetetlenek. Eddig az olyan vállalatok, mint például a Chainalysis, az amerikai kormánnyal együttműködött a bűnözői tevékenység feltárásában az olyan népszerű hálózatokon, mint a Bitcoin is. A múlt hónapban az IRS arra kérte a céget, hogy segítsen három hírhedt terrorista szervezet tranzakcióinak felkutatásában. De még a Chainalysisnek is meggyűlt a baja a moneróhoz köthető tranzakciók feltárásával. A CipherTrace blokkláncelemző vállalat azt állítja, hogy ők már tudják mi a megoldás, de ebben a monero közösség tagjai kételkednek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük