Árat emel a Bitmain, a mikrochip hiány mindenkit utolér

A Bitmain megerősítette, hogy a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) mikrochip gyártó a globális chiphiány miatt kénytelen emelni az árait, ami hatással lesz a bitcoin bányászberendezések árképzésére is.

A cég csütörtökön egy blogbejegyzésben közölte, hogy a legújabb generációs bitcoin bányászberendezésének, az AntMiner S19j Pro-nak az előrendelései 2022 első felére már röviddel az augusztus közepén indult értékesítés után elfogytak.

A Bitmain közölte, hogy a 2022-es harmadik negyedévi tétel szeptembertől kezdődő értékesítésére készül. A vállalat azonban hozzátette, hogy a TSMC értesítette őket, miszerint az összes félvezető ára hozzávetőlegesen 20%-kal emelkedik.

A félvezetők szilíciumból készülnek, amelyeket különböző elektronikai berendezésekbe, mint például bitcoin bányászgépekbe szerelnek bele.

A tajvani média szerdán arról számolt be, hogy a TSMC a múlt héten belső megbeszélést tartott az eszköz árának emeléséről, melyre az elmúlt évtizedben nem volt példa. A COVID-19 járvány azonban tavaly súlyos, globális chiphiányhoz vezetett.

A jelentés szerint az áremelés eredetileg 2022 első negyedévében lépett volna életbe, de a cég információi szerint már most emelt árral dolgoznak.

A Bitmain nem pontosította, hogy ez hogyan befolyásolja majd az AntMiner ügyfelei számára az árakat a továbbiakban, csak annyit mondott, hogy az ellátási lánc csapata elkötelezett „az AntMiner hatékonyságának további javítása mellett”.

Ez a cikk is érdekelhet: Egyre jobban szárnyal az egykori Bitmain-alapító új projektje

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo