Interjú az Augmint magyar stabilcoin startuppal projektjükről, stabilcoinokról és a kriptopénzpiacok jövőjéről

Az Augmint startupot a múlt évben gründolta egy iwiw alapítóból és banki veteránból álló duó, ami köré egy 15 fős csapatot építettek. Céljuk, hogy nevet szerezzenek a stabilcoinok piacán, amire elmondásuk szerint igenis jó esélyük van látva a kriptopiaci fejleményeket. A mainneten futó A-Euro stabilcoinjuk sikeresen kiállta a kriptotelet és tervük, hogy a projektjüket a megfelelő források biztosításával a következő szintre emeljék.

Lássuk, miről is szól a projektjük, mit gondolnak a stabilcoinokról, mi a véleményük a tetherről (USDT) és mire számítanak a kriptopénzek és blokklánc technológia jövőjét illetően.

BB: Köszönjük, hogy rendelkezésre álltok, megtennétek, hogy bemutatjátok a projekteteket?

AU: Az Augmint egy decentralizált, digitális pénz létrehozását tűzte ki célul. Egy olyan fizetőeszközt, ami államoktól és intézményektől függetlenül, globálisan használható. Hosszútávon azt látjuk, hogy az állami és intézményi monopóliumokkal versenyző digitális pénzek a közösség kezébe adják a pénz feletti kontrollt. Ez hosszútávon a pénz demokratizálását fogja jelenteni, hatása összemérhető lehet azzal amit az internet tett az információval vagy a pénz arany standardtól való elszakadásával.

BB: Mióta dolgoztok a projekten, hogy állt össze a csapat, kikből áll a csapat?

AU: Az ötlet mar a bitcoin megjelenésével felmerült – láttuk a fantasztikus lehetőséget a technológiában, de azt is, hogy a bitcoin fizetőeszközként nem fog tudni szeléskörben elterjedni az árfolyam ingadozása miatt. A blockchain technológia a bitcoin megjelenése óta annyit fejlődött, hogy 2017 éve elején érdemesnek láttuk belevágni a projektbe. A konkrét indulópont egy decent.org-os hack week volt, ahol 1 héten keresztül gyúrtuk a koncepciót, technológiai és monetáris szempontból is.

BB: Ugye már van egy kész, DEX-eken kereskedett tokenetek, az A-Euro. Tudtok egy kicsit a számadatokról beszélni? Hányan kereskednek vele? Mekkora a kereskedési volumen? Tervezitek a bevezetést más tőzsdékre?

AU: A-EUR-val indultunk, tervezzük az A-USD bevezetését is. A-EUR váltható ETH-re es vissza a decentralizált Augmint tőzsdén és a MrCoin.eu-n forintra es forintról is.

Jelenleg tesztelési szakaszban van a projekt, így alacsonyan tartjuk a volument. Új partnereket keresünk, akikkel együtt lehet növelni a piaci jelenlétet és a volument. Amint lehetőségünk van rá meg fogunk jelenni egy nagyobb tőzsdén is. Ezek egymást erősítő elemek. Jelenlegi finanszírozottság mellett nem tudunk nagyot ugrani sem volumenben, sem látványosat lépni tőzsde irányába, mert a törékeny bizalmat kockáztathatjuk egy látványos tévedéssel. Így van ez akkor is, ha az upside is látványos lehet egy jól sikerült bővülés esetén…

BB: Eleddig nem sokat hallottunk a projektetekről vagy nem vertétek nagydobra. A közösségi média oldalaitok se túl aktívak. Ennek mi az oka?

AU: Egy működő eszköz létrehozása volt az elsődleges cél és nem az, hogy egy Whitepaper alapján minden figyelmünket lekötő ICO-t szervezzünk. A közösség lelkesedésével, rengeteg “sweat capitallal” és valamennyi angel befektetéssel jutottunk el idáig. Az organikus fejlődésben és a működő rendszer erejében hiszünk és nem hangzatos, de üres marketing anyagokban.

Fontosabb szakmai körökben számon tartják a projektet, de marketing oldalon lenne mit erősítenünk.

A Telegram es Discord csatornánkon aktívak vagyunk, minden érdeklődőt szeretettel látunk, követhető a projekt alakulása és részt lehet venni az agyalásban is. Ezenkívül aktív kezdeményezői vagyunk egy stable coin konferenciának Londonban (https://stableconf.com/), Október 25-26-án.

BB: Terveztek ICO-t rá? Hogy terveztek forrást bevonni a projektbe?

AU: ICO-t nem tervezünk a közeljövőben, hosszabb távon is kérdés, hogy mennyire lesz jó formája a tőkebevonásnak. Angel es seed money-t aktívan keresünk, mivel jelenlegi eszközökkel működik a projekt, de 10-100 millió dolláros befektetéssel rendelkező projektekkel versenyzünk.

BB: Miért döntöttetek egy stabilcoin mellett? Nem gondoljátok, a Tether példájából kiindulva, hogy túl rizikós stabilcoint, azaz stabilcoinokat fejleszteni? Illetve mit gondoltok a Tether körüli balhékról?

AU: A tether forgalma napi 2-3 milliárd dollár körül mozog, annak ellenére, hogy milyen sok aggály merül fel a transzparencia hiánya miatt. Ez szerintünk mutatja, hogy mekkora igény van transzparens stable coinokra. Indulásunk óta rengeteg stable coin kezdeményezés indult vagy van előkészítés alatt. Ez azt mutatja, hogy jó helyen kapirgálunk és azt látjuk, hogy a decentralizált modellek közül meg mindig a mi koncepciónk a legkerekebb. Hosszútávon az idő fogja eldönteni melyik működőképes, de azt gondoljuk hogy több stable coin is elfér a piacon.

BB: A Tether esetében állítólagosan minden egyes USDT mögött ott áll egy amerikai dollár is. Ez így van az A-Euro esetében is?

AU: A stable coin modellek az alábbiak szerint csoportosíthatóak:

  1. IOU (I owe you): valamilyen offline érték áll minden kibocsátott token mögött, amit a kibocsátó vállal, hogy 1:1-ben visszavált
  2. Seigniorage modell: a kibocsátást a kereslet növekedésével egy központi “szerv” végzi. A kereslet csökkenésével ugyanez a központi szerv próbál különböző módokon visszavásárolni/kivonni tokeneket. Ezt a modellt mi komolytalannak tartjuk, egy komolyabb piaci sokkot nem tud túlélni. Munchhausen báróként magát nem tudja egy rendszer kihúzni egy negatív spirálból.
  3. On-chain collateralisation: tokenek kizárólag valamilyen érték elhelyezése ellenében kerülnek kibocsátásra, rendszerint magasabb érték kerül letétbe helyezésre, mint a kibocsátott tokenek értéke.

A Tether az IOU modellbe tartozik, ráadásul nem túl transzparensen – független auditjuk nincs a bankszámlákon levő pénzekről. De még egy transzparens megoldással is korlátozottak egy ilyen modell lehetőségei. Centralizált, azaz a letétet kezelő cég csődbe mehet, gondatlanul kezelheti a pénzt és tetszése szerint zárolhatja bárki pénzét. A tokenek mögött lévő pénzek bankszámlákon (vagy egyéb letétben pl. arany esetén) ülnek, ezek kezelőjével is történhet bármi.

Az Augmint megoldása a 3. csoportba tartozik, a blokkláncon kezelve a letéteket. A model egyedisége, hogy nem találtuk fel a spanyolviaszt, hanem a működő hitélpénz modell egyszerűsített részét implementáltuk a blokkláncon, bankok nélkül. A rendszer önműködő, autonóm, még mi sem tudunk hozzáférni a letétben lévő értékekhez.

BB: Mit terveztek a következő években, hogyan érinti a projektetek fejlődését az elhúzódó kriptotél? Milyen kihívásokkal szembesültök, mit szeretnétek megvalósítani 2019-ben?

AU: Elsődleges cél a hitelfedezetek diverzifikálása, ezzel növelve a rendszer stabilitását. Ehhez a bitcoin fedezetként elfogadásán túl van par ötletünk, amivel a rendszer kriptofüggeset is kezelhető mértékűre csökkentenénk.

Az Ether mélyrepülése remek alkalom volt élesben tesztelni a monetáris modellünket. A rendszer túlélte, de sok fontos már ismert és pár új tanulsága volt, amikkel foglalkozunk a közeljövőben.

Fontos a likviditás növelése, erre market makerek megjelenését szeretnénk ösztönözni. A piac növelése érdekében A-USD bevezetését is tervezzük. Marketing oldalon is komoly feladatok állnak előttünk, ahogy említettük is.

BB: Nagy utat tettél meg az iwiw alapítása óta és a megszűnése után sem szakadtál el a vállalkozói életformától. Miért döntöttél egy stabilcoin gründolása mellet? Mi fogott meg a nyílt blokklánc technológiában, mit jelent számodra?

Petrovics Péter (Augmint co-founder):  A blokklánc technológia valami az internet indulásához hasonló érzést generált bennem. Az internet indulásakor se láttam, hogy pontosan mire is lesz jó, de valami ott volt a levegőben, attól hogy a világ bármelyik pontjára tudtam üzenetet küldeni és a világ bármelyik pontjáról el tudtam információt érni. A blokklánc valami olyasmit csinál az “értékekkel”, mint az internet tette az információval.

BB: Korábban vezető pozícióban dolgozott egy magyar nagybanknál. Mi motiválta a váltás mellett? Hogy kötött ki egy decentralizált fizetőeszköz fejlesztésénél?

dr. Szabó Károly (Augmint co-founder): Váltás: több oka volt. Egy idő után nem jelentet kihívást szakmai szempontból. Túl sok időt és stresszt jelentett (napi 12 óra munka tartósan sok.) Szóval egy idő után nem volt annyi pénz…

Egyébként mindig szerettem volna saját magam eldönteni mit csinálok és mit nem. Egy nagy szervezetnél erre természetesen nincs mód. 2001 óta vagyok független vállalkozó, de a pénzügyeket mindig is az egyik alapszakmámnak tekintettem. 2008-9 óta, a bitcoin megjelenése óta játszottam a gondolattal, hogy kellene egy államoktól független fizetőeszközt létrehozni. Technikai szempontból azonban az ethereum megjelenéséig nem láttam lehetőséget rá.

BB: Hova tartanak a kriptovaluták? Mi az elképzelésetek a jövővel kapcsolatban? Mi lendítené túl a jelenlegi holtpontról a piacot? Szerintetek is a bitcoin ETF lehet a megoldás, vagy érdemesebb lenne inkább az elfogadottság növelésére fókuszálni?

AU: Alapvető hiányosság, hogy kevés a felhasználás, ami valós problémát old meg. A bitcoin spekulációs célú felhasználása vagy az Ethereum az ICO-kal létező igényekre adnak megoldást, de ennél sokkal több lehetőség van. Ezek megtalálása, kihasználása fogja a kriptopiacot előrevinni.

Ezenfelül rengeteg elem hiányzik ahhoz, hogy a mindennapjaikban megjelenjenek a kriptovaluták, a leghétköznapibb dolog legyen egy blokklánc-alapú alkalmazás, vagy az ahhoz kapcsolódó tokenek birtoklása, használata, kezelése. Ugyanazt a fejlődést kell bejárnia ennek a technológiának, mint annak idején az internetnek. Habár sokkal gyorsabban történik a fejlődés, az egyszeri felhasználó számára még mindig túl bonyolult a rendszer, idegenek a fogalmak és távol áll a mostani gondolkodástól. Sok induló projekt, a UX szerepének növekedése, nagyobb szereplők piacra lépése és sok tévedés fog még odáig vezetni, hogy a technológia és vele együtt ez a pénzügyi eszközosztály jelentősebb teret hódítson. Addig még sokat fogunk vitatkozni a szabályozás szerepén, a centralizált és decentralizált megoldások előnyein és hátrányain…

Ha többet szeretnétek megtudni az Augmint projektről, csekkoljátok a honlapjukatfehér könyvüket, vagy kérdezzétek a csapatot Telegrammon, Discordon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.