Az amerikai gazdaság recesszióba süllyedt, Biden azonban tagadja
A már régóta várt és belengetett amerikai GDP adatok végre megérkeztek. Július 28-án tették közzé az Egyesült Állaamokban az április és június közötti negyedévre vonatkozó adatokat. Ezekből kiderült, hogy a GDP most már sorozatban második negyedéve csökkent, ezúttal 0,9%-kal zsugorodott az amerikai gazdaság.
Biden szerint nincs recesszió
A mostani számok azt jelentik, hogy az év első hat hónapjában negatív volt az amerikai GDP alakulása, ami hagyományosan azt is jelenti, hogy beköszöntött a recesszió. Az első negyedévben a GDP egyébként 1,6%-kal csökkent a világ egyik legnagyobb gazdaságában. Viszont érdekesség, hogy a Biden-kormány mindent elkövetett a kommunikációjában azért, hogy semmi esetre se beszéljenek recesszióról. Maga Biden is azt mondta a jelentés utáni nyilatkozatában, hogy ez még nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok recesszióba süllyedt. Az interneten persze nagyon sokan tettek közzé mémeket és kritikus hangú kommenteket Biden nyilatkozatáról, főleg, hogy az elnök a sajtótájékoztatója után gyorsan távozott és nem is válaszolt kérdésekre.
Azt is kiszúrták többen, hogy a Wikipédián az angol nyelvű szócikket a recesszió definíciójáról módosították, mielőtt zárolták volna a cikket. Mindenesetre nem nagyon van olyan szakértő vagy nemzetközi szervezet, amelyik ne jósolna globális recessziót 2023-ra. Ami viszont nagyon pozitív, hogy az amerikai GDP adatok és a szárnyaló infláció ellenére a kriptopiacok továbbra is emelkedő trendet mutatnak. A cikk írásának pillanatában a bitcoin árfolyama már bőven 24 ezer dollár fölé mozdult. A teljes piaci kapitalizáció a kriptopiacokon majdnem 4%-ot nőtt. A június 19-én mért mélyponthoz képest a piacok közel 34%-ot emelkedtek vissza. Nem csak a bitcoin, de kistestvére, az Ethereum is közel 6%-ot emelkedett egy egyetlen nap alatt.