Az Atari összeállt a Litecoin Alapítvánnyal

A több évtizedes múltú videójáték és média vállalat, az Atari a Litecoinnal kötött partnerséget, aminek kapcsán a decentralizált kriptopénzt fogják hirdetni.

Az 1972-ben alapított Atari portfóliójában több mint 200 játék és franchise is szerepel, többek között a Pac-Mac, az Asteroids és a Space Invaders is, amik annak idején a 80-as évek legnépszerűbb videojátékai voltak. A mostani partnerségi megállapodás nem az első lépése az Atarinak a kriptopénz szektor felé. 2018 februárjában jelent meg először a hír, hogy tervezik kibocsátani az Atari tokenjüket, amivel online kaszinókban, videojátékokban és blokklánc alapú játékokban lehet majd fizetni a terveik szerint a jövőben.

Most pedig a Litecoin Alapítvánnyal kötöttek stratégiai megállapodást, amely révén az Atari termékekben és szolgáltatásokban teszik majd elérhetővé a litecoin használatát. Például litecoinnal olcsóbban vásárolható majd az Atari új játékkonzolja, amivel játékok mellett 4K videót is lehet majd streamelni. Emellett megmarad továbbra is az Atari token terve. Az elővásárlás már idén márciusban elkezdődött, összesen 74 bitcoin, azaz több, mint fél millió dollár értékben fektettek be a 0.08 dolláros árfolyamon az Atari tokenbe. A nyilvános kibocsátásra nyáron kerül majd sor, ahol a tokeneket a litecoin segítségével szintén olcsóbban lehet majd megvásárolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük