Az egyik legnagyobb befektetési alapot is megviseli a medvepiac
Az egyik legnagyobb kriptobefektetési alap, a Three Arrows Capital (3AC) azt vizsgálja, hogy hogyan tudja átvészelni a mostani medvepiaci helyzetet, miután súlyos veszteségeket szenvedett el a befektetők folyamatos eladásai miatt.
„Mindig is hittünk a kriptóban, és még mindig hiszünk benne.” – mondta Kyle Davies, a vállalat társalapítója. Ez volt az első megnyilvánulás a cég részéről azóta, hogy Zhu Su, a Three Arrows másik társalapítója kedden azt tweetelte, hogy „az érintett felekkel való kommunikáció folyamatban van, és a vállalat teljes mértékben elkötelezett a megoldás mellett.”
We are in the process of communicating with relevant parties and fully committed to working this out
— 朱溯 🐂 (@zhusu) June 15, 2022
A befektetési alap még áprilisban nagyjából 3 milliárd dollárnyi vagyont kezelt, mielőtt a Terra két stabilcoinja, a Luna és az UST összeomlott volna.
„A Terra összeomlása nagyon váratlanul ért minket”
Davies elmondta, hogy a Three Arrows összesen 200 millió dollárt fektetett a Lunába, ez az összeg pedig gyakorlatilag semmivé vált, amikor az UST és a Luna is néhány nap alatt teljesen elértéktelenedett. Érdemes megemlíteni, hogy mielőtt a Terra két stabilcoinja elvesztette volna az összesen 60 milliárd dolláros piaci értékét, mindkét érme a legnépszerűbb kriptovalutákhoz tartozott és mindkettő alacsony kockázatúnak számított.
„A Terra összeomlása nagyon váratlanul ért minket.” – nyilatkozta Davies, hozzátéve, hogy a Terra közel 3 milliárd dollárnyi bitcoin eladása nagyban hozzájárult a BTC későbbi árfolyamcsökkenéséhez.
A vállalat társalapítója tavaly még „növekedési szuperciklust” jósolt a bitcoinnak
Bár a Three Arrows képes volt átvészelni a Luna és az UST elértéktelenedését, az összeomlást követő eladási hullám számos kriptovaluta értékcsökkenéséhez vezetett. Összehasonlításképpen: novemberben a kriptopiac teljes piaci kapitalizációja közel 3 billió dollár volt, ez az érték most viszont mindössze 910 millió dollár. A problémát csak tovább súlyosbítják az emelkedő kamatlábak, amelyek miatt egyre több befektető szabadul meg a kockázatosabb érméktől.
„Nem mi voltunk az elsők, akiknek veszteségeket okozott a Terra összeomlása… Ez mind része volt annak a hullámnak, amely sok más céget is érintett.” – mondta Davies, hozzátéve, hogy a Three Arrows még mindig próbálja számszerűsíteni a veszteségeit.
Davies mellett a vállalat másik társalapítója, Zhu Su is beszélt az esetről:
„Mi vagyunk a legnagyobb befektetők az alapban, és mindig is az volt a szándékunk, hogy mindenki jól járjon vele.” – mondta Zhu, aki tavaly azt jósolta, hogy a bitcoin hamarosan egy „növekedési szuperciklusba” lép majd. „A szuperciklusos jóslatom sajnálatosan téves volt, de még mindig úgy gondolom, hogy a kriptovaluták egyre népszerűbbek lesznek és megváltoztatják a világot.”
Újabb vagyonkezelő függesztette fel a kriptovaluta kifizetéseket
A bitcoin árfolyama a cikk írásakor 21 ezer dollár alatt van, és egyelőre semmi jele annak, hogy a kriptodeviza piac kilábalna a mostani medvepiaci helyzetből. Úgy tűnik, hogy a következő cég, amely az összeomlás szélén áll, a hongkongi székhelyű Babel Finance vagyonkezelő lehet. A vállalat ugyanis pénteken bejelentette, hogy „szokatlan likviditási nyomásra” hivatkozva felfüggeszti a kriptovaluta kifizetéseket.
„A közelmúltban a kriptopiacon jelentős ingadozások voltak tapasztalhatók, és néhány vállalat egyre nagyobb kockázatot tapasztal.” – áll a közleményben, amely hozzáteszi, hogy a cég mindent megtesz az ügyfelek védelme érdekében.
A Babel Finance egyébként azután döntött így, hogy a Celsius kriptohitelezési platform június 13-án leállította a kifizetéseket.