Az egyik legnagyobb német bank kriptó letétkezelő platformot indít 

Németország harmadik legnagyobb összvagyonú bankja, a DZ Bank kripto letétkezelői platformot indított. Emellett a bank azt is nyilvánosságra hozta, hogy az intézményi ügyfeleknek szánt megoldása mellett dolgozik egy olyan ajánlaton, amely “lehetővé teszi a magánügyfelek számára, hogy közvetlenül kriptovalutákba fektessenek“.

A DZ Bank a múlt héten jelentette be saját digitális letétkezelési platformjának elindítását. “Az új letétkezelési megoldás működtetéséhez a bank több mint egy tucat alkalmazottat vett fel az IT, az üzemeltetés és a megfelelőség biztosítási területeken” – részletezte a közlemény. Június végén a bank mérlegfőösszege 367,50 milliárd eurót (392,35 milliárd dollár) tett ki, és 5411 alkalmazottat foglalkoztatott.

A bank kifejtette, hogy már évek óta dolgozott a blokklánc-technológiával, mielőtt 2022-ben elkezdett volna digitális letétkezelési platformot fejleszteni intézményi ügyfelek számára. A közleményben leírtak szerint:

“Ezzel a vezető szövetkezeti intézmény az egyik első olyan hitelintézet, amely blokklánc-technológián alapuló ilyen ajánlatot indít az intézményi ügyfeleknek”.

A DZ Bank közölte, hogy kezdetben csak “digitális kötvényeket” fog őrizni, megjegyezve: “Ide tartozik a Siemens kötvénye is, amelyet az Union Investment és a DZ Bank hat hónappal ezelőtt jegyzett, és amelyet most át lehetett helyezni saját letétbe”.

A Siemens februárban jelentette be, hogy blokklánc alapú digitális kötvényt bocsátott ki 60 millió eurós volumenben, egyéves futamidővel. A vállalat a Polygon blokkláncot választotta a kötvény kibocsátásához.

A bank vezetői a blokkláncban látják a jövőt

“Feltételezésünk szerint a következő 10 évben a tőkepiaci ügyletek jelentős részét elosztott főkönyvi technológia (DLT) alapú infrastruktúrákon keresztül fogják feldolgozni” – nyilatkozta Holger Meffert, a DZ Bank értékpapír-szolgáltatásokért és digitális letétkezelésért felelős vezetője. “Középtávon a DLT-t a meglévő tőkepiaci folyamatok bevált infrastruktúráit kiegészítő technológiának tekintjük.”

A DZ Bank korábban elárulta, hogy a kriptovaluta-szolgáltatásaihoz a Metaco által kifejlesztett, digitális vagyonkezelési technológiát és infrastruktúrát nyújtó platformot tervezi használni.

A bank júniusban kért letétkezelési engedélyt a Szövetségi Pénzügyi Felügyeleti Hatóságtól (BaFin), “hogy lehetővé tegye az intézményi ügyfelek számára a kriptovalutákba, például a bitcoinba való befektetést”.

Az intézményi ügyfeleknek szánt megoldással párhuzamosan a bank olyan ajánlaton is dolgozik, amely lehetővé teszi a magánügyfelek számára, hogy közvetlenül kriptovalutákba fektessenek.