Az Ethereum 2.0 indulás után kínálatának csak 1%-át stakelték eddig

Novemberben több alkalommal is írtunk róla, hogy az Ethereum 2.0 indulás időpontjának közelsége ellenére sem nézett ki úgy a dolog, hogy egyáltalán az induláshoz szükséges ETH össze fog jönni. Maga az Ethereum alapító, Vitalik Buterin is beszállt, megnyomták dubaji befektetők is a számokat. Így végül december elsején elindult az Ethereum 2.0 Beacon Chain. Eredetileg az induláshoz 524 288 ETH-t határoztak meg célként, végül a letéti okosszerződésben 900 ezernél is több ETH gyűlt össze az indulásra. Ezzel pedig most már tényleg ráléptünk az útra, amelynek végén a bitcoin után második legismertebb és legnagyobb kripto is átáll a proof-of-work mechanizmusról a proof-of-stakere. Ettől függetlenül azonban a helyzet nem annyira rózsás.

Az Ethereum 2.0 indulás utáni állapota jelenleg

Az Ethereum teljes kínálatának mindössze egy százaléka van a letéti szerződésben, ahogy arról maga Buterin beszélt. Azért az látszik ebből, hogy csak az indulás előtti utolsó napokban sikerült nagyon felturbózni a számokat. És végül így lépték bőven túl a kitűzött célértéket. Ettől független Buterin azt mondta, hogy ez “még mindig bőven jobb, mint amire számított”. Az Ethereum teljes kínálata 113.7 millió ETH és ebből jelenleg minimálisan kevesebb, mint 1.15 millió került elhelyezésre a letéti okosszerződésben. A validátorok száma is még bőven 35 ezer alatt van a cikk írásának pillanatában. A DeFi Pulse, a DeFi protokollok elemzésével foglalkozó egyik oldal szerint mindössze 7 millió ETH van zárolva a különböző DeFi-protokollokban, ami a teljes kínálat alig 6%-a.

A jövőkép

Ez viszont biztosan javulni fog a következő időszakban, amikor a tőzsdék elindítják staking szolgáltatásukat (volt, aki már el is indította). Ennek köszönhetően egyrészt nem manuálisan kell már stakelni, másrészt lehetőség lesz 32 ETH-nál kevesebbet is bedobni, hogy valaki validátor legyen. És még mindig csak bizalmi elven megy a dolog, hiszen aki most stakel, az valójában csak egy jövőbeni hálózatba fektet be.

Ethereum stakelés
Forrás: forkast.news

Hiszen a Beacon Chain nem igazán biztosít más funkcionalitásokat. Ez egészen 2022-ig így lesz, amikor majd végül egyesülni fog az ETH 1.0 és az ETH 2.0 hálózata. Mindenesetre az Ethereum árfolyama halad szépen a Bitcoin farvizén. Sokan attól teszik függővé, hogy képes lesz-e megint átlépni a 600 dolláros árfolyamot, hogy a Bitcoin is megugorja-e a 20 ezer dolláros ellenállási vonalat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük